Bizonyára mindenki tudja,

hogy az államok, országok is halandóak. Egyesek megszünnek,
mások pediglen keletkeznek. Azt nem mondom, hogy hűlt helye marad egy országnak, mert a
helye megmarad, de két vagy háromfelé szakad. A lakói azután más néven folytatják a dolgukat,
megváltoztatják nyelvüket, új vezetőket választanak ki és hátradőlve várják az újabb
szétszakadást vagy egyesülést. Inverzia is egy ilyen új államalakulat a térképen, Mahagóniából
hasadt ketté, Katatóniára és Inverziára.
A túristák persze elözönlötték a két utódállamot, mert mindenki látni akart egy újszülött országot.
Katatóniáról az a hír járta, hogy lakói lehangolóak, Inverzia pedig fonákságai miatt került bele a
hírekbe.
Sajnos nekem szűkösek az anyagi lehetőségeim, így döntenem kellett, hogy melyik országot
válasszam úticélomúl.
Feldobtam egy rozsdás érmét, Katatónia veszített, ami nem is volt baj, mert elnevezáse igen
szomorkás hangulatot árasztott és oda vízum is kellett volna. Majd legközelebb, kedves
Katatónia ! Jó lesz nekem Inverzia, kezdetnek az is megteszi ! Itt kell megjegyeznem, hogy én
még sohasem jártam ezelőtt külföldön. Tervemhez útlevélre is szükségem volt. Két hét alatt
készült el az okmány és én mint világpolgár születtem általa újjá. Immáron minden gát ledőlt
előlem ! Elindulhattam pénzt váltani, repülőjegyet venni csomagolni és lezuhanyozni.
Repülővel az út csak pár órába tellett, így frissen érkezhettem az újdonsült államalakulatba.
Csomagjaim nem lévén, csak egy hátizsák, hamar átestem a szokványos vizsgálatokon. Igaz,
útlevelem olyan friss ropogós lévén, gyanút keltett a határőrökben és kézről kézre adták, de
meglátva útlevélképemet, harsány kacagásban törtek ki és továbbot intettek.. Valójában nem volt
vesztegetni való időm, mert az esti géppel haza is akartam térni. Szűkös anyagi keretem, nem
engedte meg, hogy akár egy napot is ott aludjak. Igyekeznem kell habzsolni az élményeket és
szuvenírok után szaladgálni. Odahaza, a családban el akartam dicsekedni azzal, hogy én már
jártam ebben az új államban.
A reptérről távozva, értek azután sorra azok a meglepetések, melyek bizonyították, hogy a földön
másképpen is élnek emberek és hogy ez az ország valóban rászolgált az új nevére.
Először is, minden járműforgalom hátrafelé irányult. Rögvest megkérdeztem egy előttem ácsorgó
alakot, hogy miért van ez így, mire azt válaszolta, hogy ezáltal sokkal kevesebb a tragikus
baleset. Közvetlen ezután az újságostól vettem néhány jobbról balra, alulról fölfelé írt inverziai
újságot, amik nagyon sok érdekes információt el tudnak regélni egy ország belügyeiről, a nélkül,
hogy napokat töltenék el ott. Ezeket otthol is átböngészhetem majd. Mint aki jól végezte dolgát,
szuvenír boltok után kezdtem el kutatni. Meg is ütötte a szememet távolból egy harsány áruházi
felírat, ami így hangzott,” Új és használt használhatatlan dolgok áruháza”. Ezt látnom kellett !
Eredeti inverziai kuriózumot sejtettem mögötte. Ki vesz használhatatlan dolgokat és minek ? Mi
a különbség egy új és egy régi használhatatlan cucc között ? Azt kellett gondoljam, hogy Inverzia
lakói tényleg megérdemelték, hogy kiváljanak Mahagóniából. Titkon azért reménykedtem, hogy
lelek valami jó dolgot, amivel, meglephetem akár az otthoniakat is.
Az áruház előtt egy hírdető táblán ez a hírdetés állt: „rakodó munkatársat keresek, bérezés:
minimális, elvárások; terhelhetőség, jó fizikum, precizitás, rugalmas hozzáállás, stressztolerancia,
alkalmazkodóképesség, együttműködő képesség, stb.
Jelentkezni itt és itt, ezen s ezen az elektronikus címen vagy az áruházban lehet.” Ebből is
kitűnt, hogy Inverzia lakói jól értenek a visszásságokhoz.
Eközben beléptem az áruházba. A szabad közlekedő folyosón csak épp annyi hely volt hagyva,

hogy egy ember kényelmetlenül oldalazva elférjen a plafonig megtelt hangárban.
A rengeteg holmi úgy be volt zsúfolva, hogy bármikor a bámészkodó nyakába borúlhatott,
magaalá temetve azt. Első ránézésre nem ismertem fel semmit az ömlesztett „áruból”, majd
lassan kibontakozott belőle néhány ismerős alkatrész. Odahaza ezt szeméttelepnek hívnánk, de
itt ez bevásárlóközpont volt. Előkerült egy alkalmazott, aki szándékomat firtatta és elsőre azt hitte
a rakodói állás iránt érdeklődöm. Csupán akkor vált nyájasabbá, mikor megtudta, hogy turista
vagyok.
Mondtam, hogy valami exklúzív dolgot szeretnék magammal hazavinni, ami esetlegesen valami
jellegzetes inverziai tárgy vagy gyártmány, ami még használható lenne. Az ipse erre
villámgyorsan előkapott a romhalmazból egy lyukas bilit, ez volt állítólag Inverzia egyik
legütőképesebb exportcikke a szétválást követően. A bili egyébként nem is volt csúnya és
komolyan elgondolkoztam volna rajta, ha éppen nem lyukas. Megemlítettem, hogy a
hírdetményükben az áll, hogy új dolgokat is forgalmaznak, csak azt nem értem, miért csak
hasznavehetetleneket ?
Azért, mondta az eladó, mert ezzel nem terhelik a környezetet. Ha egy használható dolog
elromlik, használhatatlanná válik és megint gyártani kell egy használhatót, ami környezeti
terhelést jelent a természetre nézve. Ámde egy használhatatlan eszköz mindig újszerű marad és
nem kell újragyártani.
A folyók, az ivóvíz tiszta marad, a fokozott ipari termelés nem tud kárt okozni bennük. Az új
inverziai kormány ezért nagyban támogatja a defektes áruk gyártását és forgalmazását. Például a
defektnél maradva, a gyárakban lyukas autógumi belsőket gyártanak így a levegő is tiszta marad
!
Erre sopánkodni kezdtem, hogy mit fogok én így otthon előmutatni, ami csak Inverziára jellemző
? Ki fognak gúnyolni, hogyha nem találok semmit sem !
Na, azt mondja erre, hogy volna itt valami, amit szoktak vinni a túristák, mint a cukrot ! Mi volna
az, rebegtem kétségbeesetten ? Hát, azt mondja, él itt a raktárban egy endemikus rágcsáló fajta,
ami sehol a világon máshol nem fordul elő, csak itt. Abból tudna adni nekem egy párt, amit
odahaza szaporítanom is lehetséges lenne és akkor befognák a szájukat az élcelődők !
Kaptam az alkalmon és kértem, mutassa meg azt a valamit és mondjon rá egy elfogadható árat.
Az illető hátrament és bebújt valahová, majd kezében egy kalitkával tért vissza.
A ketrecben, két közönséges kisegérnek látszó állatka majszolt valamit. Kérdezi tőlem, hogy
mennyi pénz van nálam ? Mondom neki, hogy 2000-ret váltottam adahaza a valutaváltóban. Mire
bólogatni kezd a fejével, hogy az elég lesz ezért a két ritka példányért.
Kérdezem tőle, de milyen külsődleges jegyek különböztetik meg ezeket más egerektől, mit
mondjak majd otthon ? Azt válaszolta, hogy elégséges lesz egy szaklapot elővenni, mert abban
az inverziai egér külön fejezetben tárgyaltatik.
Odaadtam a pénzt és szerzeményeimmel elégedetten kihátráltam az áruházból. Immáron
teljesülve éreztem azon óhajomat, hogy valami kuriózummal térjek haza ! Talán még az állatkert
is vásáról tőlem az egzotikus állatok szaporulatából.
Ideje volt ennem valamit, mert mikor volt már a reggel és a repülőn még nem volt étvágyam.
Kíváncsiskodva fordultam az inverziai gasztronómia irányába. Az utcákat járva, már eddig is
incselkedtek velem az ételszagok. Fogtam hát a ritka egereimet és úgy kalitkástól a
hátizsákomba tuszkoltam őket. Távolabb az úton, asztalokat láttam kipakolva a kövezetre.
Körülöttük népesebb tömeg tanyázott. Odaérve láttam, hogy valóban egy étterem terasza az.
Leültem egy üres asztalhoz és vártam, hogy megjelenjen egy felszolgáló. Kisvártatva egy fiatal
kalapos lány lépett asztalomhoz, kérdezte, hogy hozhat-e valamit. Mondtam, hogy enni szeretnék
valami helyi specialitást. Csak „maradék” van, mondta, de az annyira speciális összetevőkből áll,
hogy nyugodtan meri ajánlani. Mondtam neki, hogy magyarázza el, mi az a „maradek” nevű
ételkülönlegesség, mert nem vagyok idevalósi, ezt a kiejtésemen láthatja !
Erre, azt mondja a lány, ez egy a lakosság által kiborított, el nem fogyasztott ennivalók
összekeveréséből előálló, tápláló étek, mely soha nem sikerül kétszer ugyanolyanra és ez addja
azt a változatos ízvilágot, amire az étterem nagyon büszke. Erre már indulatosan felkaptam a
fejem és ráförmedtem, magácska maradékot, moslékot akar nekem adni ebéd gyanánt ?

Ekkor valami fülsüketítően csörömpölni kezdett a fejem mellett. A félhomályban ébresztőórám
fluoreszkáló számlapját pillantottam meg és ezzel egy csapásra végetért inverziai utazásom !
A hasamon ott feküdt az az újság, melyet elalvás előtt böngésztem és amelyben rakodót kerestek
valahová, hát fájdalom, csak ennyi volt igaz az egész történetből !

Név és cím a szerkesztőségben