Újra előkerült
a közbeszédben a Hittani Kongregáció prefektusának nyilatkozata nyomán, hogy miért nem lehetnek, miért ne lehetnének nők is papok. Mindeközben aki megfordul a váci püspökség épületében, számos hölgy munkatárssal találkozhat. Hol a nők helye az egyházban?
– Sokan kérdezik, hogy én, aki annyi kérdéshez nyitottan állok, ebben a témában miért nem vagyok nyitott. Nem tudok komolyabb észérvet felhozni: valami belső hang azt mondja, hogy tegyük a helyére a feladatokat. És valóban, sok nagyszerű hölgy dolgozik körülöttem: a pénzügyekben, az építkezéseink koordinálásában, főleg a hitoktatásban nélkülük nem létezhetne az egyház. Nem értem, miért lenne szükség nőkre a papi liturgikus szolgálatban. Ha tényleg elérnénk, ami a szívem vágya, hogy az arra alkalmas nős férfiakat egy idő után pappá szentelhessük, nem látom megalapozottnak, hogy nők papok legyenek. Inkább találja meg mindenki a feladatát, a hivatását. Nagyon remélem, hogy még talán megérem, amikor nős férfiakat pappá fogunk szentelni.
– A cölibátustól indultunk, ide is értünk vissza. Reális lenne, hogy viszonylag rövid időn belül változás álljon be e téren?
– Igen. Egyre erősebb a meggyőződés bennem, hogy egyháztörténelmi távlatban kellene újragondolni az egyházi szolgálatok rendjét, különválasztva a szerzetesség hivatását és a közösségvezető papi szolgálatot. Abban látom a sok félreértés okát, hogy jó szándékkal összekevertük a szerzetesi hivatást és az egyházközségek lelki vezetését. Nagyon remélem, hogy ebbe az irányba is tisztulni fog a látásmódunk!
Beszélgetőtárs: Gégény István/http://szemlelek.blog.hu/2018/06/01/beermiklos75