Nem zárja ki,

hogy valamikor visszatér a párpolitikába, de nem hajlandó még egyszer golyófogónak állni és bázisdemokratikusnak hazudott pártot csinálni – mondja Schiffer András. Kifejtette azt is, hol hibázott szerinte az LMP és a többi ellenzéki párt, hogy miért nem volt rosszabb az elmúlt nyolc év kormányzása az MSZP-SZDSZ nyolc événél, és mi kellene a Fidesz leváltásához. Interjú az LMP alapítójával, aki nemrégiben hivatalosan is elhagyta a pártot, és biztos benne, hogy nem lesz belőle alkotmánybíró.

A 24. hu interjúja:

Most vasárnap szavazna az LMP-re?

Hogy ki kire szavaz, mindenkinek a magánügye. Ezzel a világlátással legfeljebb abban lehetek biztos, hogy nem a kormánypártra szavaznék.

Ez nem egy egyértelmű igen.

Nem, de még egyszer mondom: minden állampolgárnak a magánügye, hogy kire szavaz.

Nem csak ürügy volt Szabó Szabolcs csatlakozása, amire hivatkozva otthagyta az LMP-t?

Igyekeztem a lehető legprecízebben fogalmazni a kilépésemkor. Szabó Szabolcs frakcióba lépése volt az utolsó csepp a pohárban. Az utolsó csepp kifejezést pedig az érti ürügynek, aki mindenképpen félre akarja érteni, amit írtam. Tehát nem Szabó miatt léptem ki, de ez koronázott meg egy ideje már tartó folyamatot. Szimbolikusan és tartalmilag is erős lépés volt, hogy a választók által elutasított neoliberális Együtt elnökségi tagját befogadja a képviselőcsoport.

A pártját valóban elutasították, de Szabó egy egyéniben megválasztott képviselő, amit az LMP-ből is csak egy politikus mondhat el magáról.

Ez így van.

És melyik volt az első csepp a pohárban?

Nem naplóztam, de először szeptemberben, Ron Werber stratégiájának élesítésekor éreztem, hogy nem sok közöm lesz már az LMP-hez.

Mondom ezt úgy, hogy Werberrel soha nem találkoztam, soha nem beszéltem. Leigazolásakor nem kiabáltam tücsköt-bogarat rá, mert a megítélésében keményen benne van, hogy 2002 után a Fidesz rá próbálta vetíteni saját sikertelenségét, ezért diabolizálta. Amikor Werber nevéhez kötünk egy stratégiát, arról sem szabad megfeledkezni, régen rossz, ha egy párt politikáját a kampányguru csinálja, mert a felelősség mindig a döntéshozóké. De kétségtelen, hogy Werber olyan stratégiát kezdett el élesíttetni az LMP vezetőivel, aminek nem sok köze volt ahhoz, amibe én beletettem 8-10 évet. Elismerem, könnyen lehet, hogy ha nincs Werber, az LMP már a rajtkőre sem tud felállni a választáson. Úgy hírlett, megvan az a képessége, hogy fanatizálja az aktivistákat, a politikusokat, hitet tud teremteni – olyan, mint a futballedzők közül a néhai Verebes József.

Az interjú teljes terjedelmében elolvasható a 24.hu weboldalán…