Mára majdnem teljesen
elkészült a Szurkolók az állatokért csapatának ideiglenes befogadóhelye.
„Egy krízisközpontot szeretnénk kialakítani tizenöt-húsz kennellel, amelyből kettő karantén lesz a problémás kutyák számára. Hozzánk
kifejezetten a bántalmazott állatok jönnének. Eddig csak egy-két ideiglenes befogadónk volt, de sokkal több kutyusnak lenne szüksége gyors segítségre, ezért mindenképpen szerettünk volna egy telephelyet” – osztotta meg velünk Csík Zoltán, a Szurkolók miskolci közösségének vezetője.
Összefogással valósult meg
A projektet többen segítették adományokkal. „Rengeteget köszönhetünk a MÁSA-nak, nem csak azért, mert az ő állatorvosuk foglalkozik a mi befogott kutyáinkkal is, hanem mert promotálták a kezdeményezésünket.
A DVTK-val pedig korábban közös naptárat készítettünk és az ebből befolyt összeggel támogattak bennünket, úgyhogy nekik is rendkívül hálásak vagyunk. Magánszemélyek szintén hozzájárultak fölajánlásokkal az építkezéshez, mind pénz, mind építőanyag, mind kétkezi munka tekintetében, de saját tőkét ugyanúgy tettünk bele” – árulta el Csík Zoltán. boon.hu infó