Kádár két nőt szeretett

Valóban,

Kádár János két nőt szeretett, de nem egy időben. Kádár János puritánságáról volt közismert. Ez volt jellemző az életmódjára, az öltözködésére és a szerelmeire is. Úgy tartják, mindössze két asszony volt az életében. Az egyiket, a feleségét, élete végéig hű társát, Mária nénit jól ismerte a közvélemény. A másik asszonyról kevesen tudnak. Ő volt Kádár első menyasszonya. (Steiner) Döme Piroska.

Steiner Piroska – illegális nevén Döme Piroska – az egykori magyar antifasiszta ellenállás, a Kommunista Párt tagja volt a II. világháború előtt és után is. Nevét Steinerről 1945-ben magyarosította Dömére, mivel az illegalitásban ezen a néven szerepelt. Az apai nagyapja Steiner Adolf Temes megye főrabbija volt. Az anyanyelvük magyar volt, de a lány beszélt németül és angolul, olvasott franciául. Apja egy szabadkőműves, világpolgár volt. Piroska 1930-ban érettségizett a Munkácsi Mihály utcai zsidó leánygimnáziumban. Matematikusnak készült, miután azonban itthon a numerus clausus miatt nem vették fel az egyetemre, a brünni Műszaki Egyetemre, majd egy év után az ottani Textil Főiskolára járt. Első férjét az egyetemen ismerte meg. Még 1931-ben beszervezték a magyar kommunista diákszervezetbe. Hazatérve munkásként helyezkedett el a textiliparban, és a házaspár bekapcsolódott az itthoni munkásmozgalomba.

1936 januárjában fia született és még ebben az évben férjét elvitték katonának. Kádár János és Döme Piroska között 1942-45 tartott a szerelem. A fiatalok a szociáldemokraták VI. kerületi párthelyiségében ismerkedtek meg. Ekkor Piroska házasságban élt, de később elköltözött férjétől. Hogy Kádár miatt rúgta-e fel a házasságot vagy már amúgy is egy rossz kapcsolat volt, talán már sosem derül ki.

http://moravcsikandi.blog.hu/