A magyar férfi pólóválogatott

a múlt héten véget ért barcelonai Eb-n minden idők második legrosszabb eredményével 8. lett, az egész tornán mindössze két meccset megnyerve (a későbbi 10. Hollandia és 13. Grúzia ellen), a korábbi riválisnak számító olaszok és szerbek ellen sokkoló 0-6-os és 0-5-ös meccskezdéseket, a németek ellen megmagyarázhatatlan 4-4-et produkálva, és úgy, hogy a helyosztók minden meccsén már az első negyedre hátrányba kerültünk, egyszer sem vezettünk. A női csapat ehhez képest vészesnek nem mondható 4. helyen zárt, de a spanyoloktól elszenvedett 4 és 6 gólos vereségek eléggé fájdalmasak voltak.

– Az Index.hu beszámolója / Haász János –

A válogatott szintű kudarcélmény a pólóban új, a nemrég még sikeres csapatsportokban nem az (a futballt elegánsan ne említsük most).

A női kézisek, akik az elmúlt harminc évben három világbajnoki dobogót szereztek, Eb-címet és két olimpiai érmet nyertek, az elmúlt két olimpiára már ki sem jutottak, a 2016-os Eb-n és a tavalyi vb-n pedig egyaránt történelmi mélypontot jelentő helyeken végeztek (az Eb-n 12., a vb-n 15. lett a csapat). A férfi kézisek az idei Eb-n három meccsből hármat veszítve estek ki, ez minden idők legrosszabb teljesítménye, az elmúlt három olimpiából kettőre nem jutottak ki (igaz, 2012-ben, ahogy nyolc évvel korábban is, elődöntősök voltak).

A magyar sportban évekig, ha nem évtizedekig az volt a visszatérő panasz, hogy nincs elég pénz, tökéletes magyarázat minden kudarcra. Alulfizetett edzők, kevés sportlétesítmény, pocsék infrastruktúra, penészes öltözők, pályaelhagyók, egyre kevesebb utánpótláskorú sportoló, hogy csak néhányat említsünk. A világversenyeken elért sikerek után pedig rendszeresen az volt a magyarázat, hogy néhány fanatikus, a sikert minden áron akaró ember kitartásának köszönhető, hogy a hátráltató tényezők ellenére így szerepeltünk.

Pénz, az most már van.

Ömlik a taó, nemcsak a csapból, de a még régi vagy már újjáépült öltözők penészes vagy éppen már festékszagú repedéseiből is milliárdok folynak.

A politikusok úgy tapossák egymást futballpályák, sportcsarnokok, uszodák és más sportlétesítmények lelátóin és VIP-szektoraiban, mint ifjúfideszesek a Soundon, és alig van olyan sportszövetségi elnök, aki ne lenne a NER kitüntetett élharcosa. Orbán Viktor közismert sportrajongó, szóval a huzamosabb ideje már, hogy van politikai támogatás, pénzügyi támogatás, csak eredmények, azok nincsenek.

És sok-sok csilliárdnyi pénzt. Csak sajnos a sportban nem működik, hogy Soros, Brüsszel, migránsok.

Talán mert túl sok pénz jött, és túl könnyen jött. Olyan sok, és olyan könnyen, hogy az már tönkretesz minket. Az első intő jelek már látszanak.

A férfi pólósok bajnoki döntőjében a végül bajnok Fradi és a Szolnok öt meccset játszott egymással. Volt olyan mérkőzés, amikor a szolnokiak 9 gólját ők lőtték: Younger (3), Cuk (2), Gocic, Aleksic, Prlainovic (1-1), és egyet lőtt Zalánki Gergő. Ugyanezen a meccsen a Fradi 14 góljából a már nem válogatott Varga és Madaras ötöt lőtt, három légiós (Jaksic, Mitrovic és Nikic) hetet – és kettőt Vámos Márton.

Mi a helyzet a női pólóban? A magyar bajnok UVSE-nek és a bajnoki ezüstérmes Dunaújvárosnak is van újdonsült Európa-bajnoka, utóbbiban játszik Laura Aarts, utóbbiban Vivian Sevenich – előbbi 66,7 százalékkal védett ellenünk az elődöntőben. A klubcsapatoknak be is jött a szezon, az UVSE bejutott az Euroliga négyes döntőjébe, idén a Dunaújváros, tavaly az UVSE megnyerte a LEN kupát.

És mi a helyzet a kézilabdában? A Győr idén Bajnokok Ligáját nyert, a döntőben hosszabbítás után 27-26-ra győzött. A 27 győri gólból 8-at Groot dobott, 6-ot Amorim, 3-at Hansen, kétgólos volt Oftedal, egyet lőtt Broch, mellettük Bódi szerzett négyet, Görbicz hármat, a kezdőcsapatban a hétből ők ketten voltak nem légiósok.

Hogy mi történt? Az, hogy a magyar csapatsportok, a kiemelt kormányzati támogatásnak, a tényleg végtelennek tűnő, közpénzjellegét néha elvesztő közpénzáradatnak köszönhetően versenyképesek lettek – legalábbis a fizetésekben. A világ legjobb pólósainak és kézilabdázóinak érdemes magyar klubokban játszaniuk, ami rövid távon hasznos: jönnek a sztárok, jönnek a sikerek, jönnek a nézők, jönnek talán piaci alapon is szponzorok.

Hosszabb távon viszont oda vezet, hogy a magyar utánpótlás legjobb játékosai sem férnek be a legerősebb, így elvben legjobb szakmai munkát is folytató klubokba. Nem lesz meccsrutinjuk az éles helyzetekben – ez a póló Eb-n a férfiaknál nagyon látványosan kiderült –, és ez még a legjobb eset. Rosszabb esetben ugyanis megtörik a fejlődésük, elvész a motivációjuk.

A magyar sportklubok most úgy viselkednek, mint az egyszeri lottónyertes, aki már az első évben feléli az összes vagyonát,

rosszabb esetben adósságokba veri magát, és végül teljesen ellehetlenül.

Csak ezzel a lottónyereménynyi ingyenpénzzel a politikusok és sportvezetők nem magukat, hanem eddig vagy egyelőre még sikeres sportágakat tehetnek tönkre.