Az idei évre meghirdetett
Nemzeti Kultúrkampf, avagy a Vegyük Vissza A Kultúrát A Balliberális Elnyomóktól mozgalom egyik élharcosa Szakács Árpád, aki a Magyar Idők nevű napilapban igyekszik bemutatni, hogy micsoda balliberális fölény/elnyomás van a kultúra minden területén, azaz szó sem lehet diktatúráról vagy elnyomásról, így puszta sivákolás minden ilyen témájú cikk, bejegyzés, megszólalás, amiben ennek ellenkezőjét állítják.
A legutóbbi, sorban 13. írása a magyar popzenével foglalkozik, de csak nagyon felületesen – az írónak láthatóan fogalma sincs, miről ír, valószínűleg ezért fűzhette fel egy bohókás gondolatsorra FankaDelit és a „trendi” szót, és ez állhat amögött is, hogy a cikkben bármiféle link vagy forrásanyag megjelölése nélkül ragasztgatja a balliberális címkét mindenkire, aki szembe jött vele egy „magyar+popénekes+népszerű” guglizás eredményeképpen.
A cikkben elég sok megmosolyogtató állítás szerepel, a szerző rácsodálkozik arra, hogy a magyar hiphop-előadók társadalomkritikát fogalmaznak meg szövegeikben, a Pilvakert pedig balliberális mételynek tekinti, szóval nagyjából várható volt, hogy valamelyik megszólított előadó helyre teszi Szakácsot. Tóth Vera az első, ha jól látjuk a Facebookon, akiről a cikkben ez jelent meg:
Tóth Verára ki merné azt mondani, hogy tehetségtelen, nincs hangja, nem hallgatnák a dalait? Nyilván senki. Ezért el kell tüntetni a színről, mintha nem is létezne, ahogy a mindenre nyitott, befogadó liberálisoktól megszoktuk. Mert ó jaj, szörnyű gyanú fészkelte be magát a zenei szerkesztők tudatába, Tóth Vera nem balliberális sztár, és nem is akart az lenni. Pedig nem járt „ki a migránsokat az országból!” táblával, nem csápolt az első sorban a Fidesz-nagygyűléseken, tehát még a keményebb liberálisoknak is elfogadható kellene legyen. De mégsem az, mert nem a falka tagja.
Hogy ezt mire alapozta, Tóth Vera sem nagyon értette, egy Facebook-bejegyzésben finoman, de határozottan javasolta a szerzőnek, hogy a saját nemi szervével csapkodja a csalánbokort ha lehet:
Legyen olyan kedves és ne velem, ne az én példámmal igyekezzen alátámasztani állítását, amely szerint „balliberális diktatúra van a könnyűzenében”. Én ugyanis sosem politizáltam. Nem érzem feladatomnak. Vannak művészek, a könnyűzenében is, akik feladatuknak érzik. Vannak olyanok, akik felvállalják a politikai hovatartozásukat, akik a jelenlegi kormány mellett állnak. Őket nagyon sokat hallom a rádióban. Más, szintén nyíltan politizáló, szintén népszerű, ám a kormány ellen megszólaló művészeket pedig nem feltétlenül játszanak, legalábbis nem hallom őket a rádióban. Én erre a csatatérre mindenesetre nem kívánkozom – úgy pedig különösen nem, hogy megkérdezésem nélkül felírják a nevemet az egyik harci zászlóra.
A teljes bejegyzés itt olvasható.