Katona Szidónia, az idei
nyáron csatlakozott az Aluinvent DVTK női kosárlabdacsapatához. A válogatott bedobó Ceglédről érkezett hozzánk. Vele beszélgettünk.
Megosztás Facebook -on Tweet pin
– Mikor kezdődött a pályafutásod?
– Sopronban, hat éves koromban fogtam először kosárlabdát. Nagyon jó alapokat, remek nevelést kaptam. Édesapám, aki szintén kosárlabdaedző, külön is nagyon sokat foglalkozott velem.
– Aztán 14 évesen Budapestre költöztél.
– Így van. Ott kezdtem el a gimnáziumot, és a BEAC csapatához igazoltam, ahol a második évemben bemutatkozhattam az NB I.-ben is. Majd a Vasas csapatához kerültem, ahol két évet töltöttem, onnan a PINKK-hez vezetett az utam, ahol bajnoki címet ünnepelhettünk. Visszaköltöztem a fővárosba, mivel az egyetemi tanulmányaimat az ELTE-n kezdtem el. Ekkor keresett meg a Cegléd, az első évemben onnan lettem válogatott. Az első két szezonra nagyon büszke vagyok. Három évig játszottam ott, majd onnan vezetett az utam Diósgyőrbe.
– Miért éppen a Diósgyőrt választottad?
– Az itteni feltételek kifogástalanok. Professzionális klub, tetőtől-talpig. Minden adott ahhoz, hogy egy játékos csak és kizárólag a kosárlabdával foglakozzon. Nem akarok közhelyeket puffogtatni, de az a szeretet, ami itt körülveszi a csapatot, egyedülálló az országban. A szurkolókra nincsenek szavak, ezt a saját bőrünkön is érezhettük az első hazai meccsen. Ellenfélként nagyon kemény volt itt játszani, de egyben fantasztikus érzés is. Nem utolsósorban pedig az edző, és a csapattársaim miatt is a Diósgyőr mellett döntöttem.
– Milyen terveid vannak a közeljövőt tekintve?
– Mindenféleképpen szeretnék alapember lenni Diósgyőrben és a válogatottnál is. Az a tervem, hogy egy olyan biztos ember legyek, akire mind a pályán, mind a pályán kívül lehet számítani. Mindent meg fogok tenni azért, hogy a teljesítményemmel bebizonyítsam, hogy helyem van itt és a válogatottnál. Hogy egy kicsit a távolabbi jövőmet is érintsem, annyit elárulhatok, hogy jelentkeztem a Miskolci Egyetemre.
– Pályafutásod során ki ellen volt a legnehezebb, és kivel volt a legkönnyebb együtt játszani?
– Shanise Johnsont említhetném. Hihetetlenül mozgékony és termetével ellentétben fizikailag nagyon erős. Ellene nagyon fel kellett kötni a gatyát, hogy lépést tudjak tartani vele. Akivel a legjobb volt, azok a mostani csapattársaim, illetve Nagy-Bujdosó Nóri és nem hagyhatom ki Iványi Dalmát sem.
– Mire számíthatnak a szurkolók a következő meccseken? Mit üzensz nekik?
– Mondhatom a lányok nevében is, hogy nagy szeretettel várjuk őket! Jöjjenek ki minél többen, ha tudnak, mert mi mindent megteszünk majd azért, hogy ők jól érezzék magukat a meccseken. Azt megígérhetem, hogy kőkeményem odatesszük majd magunkat, és csapatként fogunk harcolni egymásért, a klubért, a városért és természetesen a szurkolókért! Küzdeni fogunk azért, hogy megtartsuk őket és a diósgyőri életérzést, amit képviselnek, képviselni fogjuk mi is! Ez szerintem már látszódott a Zalegerszeg és a Sopron elleni meccseken is. És biztos vagyok benne, hogy a szombati Csata és a szerdai PINKK elleni meccseken is látni fogják.