Két habozó, örökké
gyengének látszó, örökké válságokkal küszködő liberális demokráciák nyerték meg az összes meleg- és hideg világháborút. Churchill külön zsenialitása az angolul beszélő népek szövetsége, mely két háborúban is megmentette a világot olyan szörnyűségektől, mint a fasizmus és a bolsevizmus.
Ellenzéki félelem, hogy Orbán amolyan Szent István-pandantként átvezeti a szerinte menthetetlenül süllyedő Nyugatról Keletre, Putyin alá az országot.
Tragikus lenne. Hadd hívom fel a figyelmet, hogy a találmányok még mindig Nyugaton születnek, és még mindig a Nyugat biztosítja lakóinak a legmagasabb életszínvonalat. A Nyugat mindig is abban volt erős, hogy bonyolult kérdéseket bonyolultan kezelt. Ezért tart ott a technológia, ahol, ezért tudtunk elrepülni a Holdra. Persze csábít a lehetőség, hogy bonyolult kérdésekre leegyszerűsített választ adjunk. Nyomorultan érzed magad, szorongsz? Vajon miért? A bonyolult válasz így szól: azért szorongsz, mert létezel, ami nap, mint nap kudarcokkal jár. Churchill is azt mondja: a siker titka végeláthatatlan kudarcokon át kitartani az eredeti gondolat mellett. És van egyszerű, populista válasz is a kérdésre: azért szorongsz, mert az idegenek elveszik az életlehetőségedet.
Kik az idegenek? Hol a románok, hol a tótok, hol a svábok, hol a zsidók, hol a cigányok. Most éppen a migránsok. Mit kínál a populista politikus? „Én megvédelek tőlük!”
Lássuk, mi történik ilyenkor a fejünkben! Minden szimbolikus megközelítés az agykéregből, ahol a bonyolult kérdések és válaszok laknak, alacsonyabb szintre viszi a témát, a kéreg alatti központokat stimulálja, vagyis érzelmileg érinti az illetőt. A reptilia agy, az ősi agy területén, ahol az a parancs: aki belép a körbepisilt területemre, azt széttépem. Ez maga a manipuláció. Kövesd a vezért! Életveszélyes. És rendre katasztrófához vezet. A nyugati, az agykérges megoldás: nehéz kérdéseket vérverejtékkel, egyedi válaszokat adva megoldani. Melyek során persze lesznek tévedések, rossz döntések, de azok korrigálhatóak.
Világszerte egyre inkább piaca van az egyszerű válaszoknak, vagy ha úgy tetszik, a populizmusnak, mint az elitellenesség, a népakarat megnyilvánulásának. A britek kinépszavazták magukat az EU-ból, az Egyesült Államok Donald Trumpot választotta elnökének, aki most épp falat, de legalább kerítést húzna a mexikói határra, Brazília új vezetője, az Orbán Viktor által igazi kereszténynek tartott Jair Bolsonaro azt mondja, „nem is rendőr, aki még nem ölt”, és „inkább legyen halott a fiam, mint meleg”. Orbán és szellemi hátországa pedig egy ideje büszkén vállalja a populizmust.
Brexit, Trump, Bolsonaro – ez mind ugyanaz a dolog.
Mindet a nép választotta meg demokratikusan.
Az elitből lett elege a nép egy részének, de sajnos a nép olykor téved. Amikor Pilátus felvetette a kérdést, hogy kit bocsásson szabadon, Barabást vagy Jézust, a nép Barabást választotta. De azért a következő kétezer évet mégis a „lúzer” názáreti elvei szabták meg, hál istennek. Az inga leng. Bámulatos, az atlanti paktum és az emberi jogok egyetemes nyilatkozata vezérelte, világháborútól mentes hetven év áll mögöttünk. Csakhogy az emberek feledékenyek, s egyre gyakrabban köszön vissza a háborús retorika, egyre inkább tűnik föl vitézségként az egyenruhás ölés. „Megállj, megállj, kutya Szerbia, nem lesz tiéd soha Bosznia!” Ezt énekelték boldogan magyar felvonulók 1914-ben a világháború kitörésekor. És örültek a háborúnak! És aztán: rettenetes tömegű halál, rokkantság. Katasztrofális. Most megint ilyen hangulat felé araszolunk. A legrosszabb ösztönök törnek elő.
Ha majd meghalljuk egy nagy „államférfi” szájából, hogy utolsó csepp vérünkig küzdeni fogunk a hazánkért, a kultúránkért, a fehér faj felsőbbrendűségéért, a proletariátusért, tök mindegy, miért, jusson eszünkbe, hogy mindig, de mindig a te utolsó csepp véredre gondol a szónok, sose a sajátjára.
Ölnek, ha nem ölelnek, ezt József Attila mondja. Megveszekedett antimilitarista vagyok, minden olyat utáltam már gimnazistaként, aminek a legkisebb köze volt a katonás dolgokhoz, még a tornasort is gyűlöltem. Rettegve tapasztalom, hogy az ember tele agresszióval, mely, ha nő a feszültség, kicsap, háborúhoz vezet. Állati lényből emelkedtünk ki és könnyedén visszasüllyedünk az agykéreghez kötött létből a kéreg alatti állomány agresszív, érzelemvezérelt központjaiig. És akkor háborúzunk,
pedig a háborúzás nem emberi. A béke az emberi. A háború állati.
Háborúban állattá, méghozzá nem szép, egészséges, hanem beteg, tébolyultan gyilkoló állattá züllünk vissza, amilyenné az állat nem válik soha.
A menekültekhez, migránsokhoz való viszony nemcsak erkölcsi, hanem gazdasági és társadalmi kérdés is. Abban nagyjából konszenzus van, hogy ellenőrizetlen, integrálhatatlan milliókat befogadni öngyilkosság.
A háborúk, népirtások elől az életükért menekülőket kötelességünk befogadni, ebben nem lehet vita. A migráció egy másik súlyos probléma, bonyolult kérdés, melyre bonyolult a helyes válasz, s alighanem tévedéseken, buktatókon keresztül vezet hozzá az út. De ne feledjük, hogy az emberiség évszázadok óta az egységesülés felé halad, amiben kulcsszerepe van éppen a kereszténységnek. Már Thomas Mann megírta Hitlerre reagálva, hogy az európai kultúra két pilléren nyugszik: az egyik a zsidó-keresztény, amit Thomas Mann romantikus pillérnek nevez, a másik pedig a görög-római, vagyis a klasszikus pillér, a racionalitás és a jogállamiság . Maga a kereszténység hirdeti meg először a globalitást. Katholikosz – katolikus annyit jelent: egyetemes. Meg kéne érteni, hogy az emberiség egy. Amiből következik, hogy
míg az emberiség két százaléka birtokolja a javak nyolcvankilenc százalékát, míg van olyan helye a világnak, ahol éhen vagy szomjan halnak gyerekek és felnőttek, addig katasztrófa katasztrófát követ. Mindnyájan mindnyájunkért felelősek vagyunk.
Ez a globalizáció lényege. Szokás kérdezni, hogyan fér meg egymás mellett a francia forradalom vérgőzben fogant három jelszava, a szabadság, az egyenlőség és a testvériség. Rudolf Steiner szerint úgy, hogy ezek a társadalom különböző területeire vonatkoznak. Korlátlan szabadság a szellemi életben, a tudományban, a vallásban, a művészetekben. Egyenlőség a jogi, politikai életben. Testvériség a gazdasági életben, a szociális háló terén. Amíg ezek meg nem valósulnak, új és új világháborúk rázzák meg az emberiséget.