A hetvenes évek
derekán érkezett néhány fiatal építészmérnök Miskolcra, akiket tárt karokkal fogadott az akkori Északterv. A fiataloknak azonban volt egy kikötése: nemcsak a munkaidőben, de azon túl is szerettek volna együtt gondolkodni, alkotni, élni, ehhez pedig volt egy elképzelésük. Egy olyan ház, amelyben ehhez a lakásokon kívül közösségi terek is vannak. (Itt élt Rostás László is miskolc egykori főépítésze is a szerk.)
A kérés meglepően könnyen talált meghallgatásra – amelyben bizonyára szerepet játszott, hogy nagy szüksége volt a városnak a fiatal, terhelhető építészmérnökökre – így országos tervpályázatot írtak ki a megvalósításra, amelyet Bodonyi Csaba nyert el. Az építéshez a kor leginkább használt, egyaránt szeretett és átkozott alapanyagát, az előregyártott panelrendszert használták, amely így némiképp korlátozta a lehetőségeket, ehhez képest olyan egyedi épületet valósítottak meg, amelynek nincs párja. Az építkezés majd két évig tartott és 1979-ben fejeződött be. Az alapelképzelés az volt, hogy a sztenderdnek számító 54 négyzetméteres lakások helyett 36 négyzetméteresek valósuljanak meg, és 18 négyzetméter „megy a közösbe”. Az épület két végén lépcsőház, az egyik, hosszabbik oldalában két szinten a lakások, előttük előkert, a másik hosszanti oldalán a közösségi tér, a két végén külső udvarral valósult meg. Azért az akkori államhatalom szerette volna tudni, mi történik a házban, így előbb egy gondnokot szeretett volna, amit a lakók sikeresen „megfúrtak”, majd később aránylag gyakran jártak a televíziószerelők kint, akik többek szerint a lehallgató berendezéseket tartották karban.
http://www.boon.hu/elvesztette-funkciojat-es-fenyet-a-kollektiv-haz/4185671