A sportág helyi
alapjait az 1978/79-es szezonban, a nyitott műjégpálya átadásával rakták le. A csapat elnevezése Miskolci Kinizsi, Miskolci Hoki Club és Miskolci Jegesmedvék volt, most DVTK Jegesmedvék névre hallgat.
Minden sérülést ellátott
Dr. Lukács György első mohikánként csatlakozott az egyesülethez, amelyet játékosként, edzőként, elnökségi tagként és csapatorvosként is szolgált.
– Sok mindenen átmentem a hőskorban – mondta a fogász főorvos. – Mivel láttam, hogy annak idején milyen ellátásokat kaptak a rászorulók a jégen vagy a pályák szélén, ezért orvosfelügyelőként szinte mindent magamra vállaltam. Varrtam homlokot, szemhéjat, arcot, leszakadt fület, lábon keletkezett sebet, az pedig természetes volt számomra, hogy a kiesett fogakat is gyakran megmentettem, a szájüregben bármit megcsináltam. Mellesleg helyretettem a ficamokat, dolgoztam bokákon, térdeken és vállakon, de gyakorlatilag minden sérülést elláttam, pedig a szakmai körülmények – vagyis az orvosi szoba műszeres felszereltsége – gyakorlatilag a nullához közelített.
boon.hu