Miskolcon jelenleg száztizenkilenc zsidó család él

Ez körülbelül háromszáz főt jelent – magyarázta Szlukovinyi Péter. – Ők vallási szempontból zsidók. Zsidónak egyébként az számít, akinek az édesanyja zsidó származású. A II. világháború után nagyon sok vegyes házasság született. A zsidó férfiak sokszor nem zsidó nőket vettek feleségül, és a zsidó nők nem feltétlenül zsidó férfiakhoz mentek nőül. Napjainkban is vannak ugyanakkor úgynevezett betértek, akik felveszik a zsidó vallást.

Igaz hitű zsidónak lenni viszont nem könnyű – az elnök szerint. Hatszáztizenhárom parancsolatnak kell megfelelni. A rabbi nagyon szigorú. Több éves hitgyakorlást követőn is van, hogy háromszor is elutasítja a betérni igyekvőket. – A szabályrendszerünket nagyon nehéz betartani, mert az élet minden területére kiterjed, beleszól az étkezésbe, a házasságkötésbe, az ember mindennapjaiba és kultúrájába is. Rendkívül fontos a hagyományápolás. Vallásunk nem térítő, de befogadó, csak szeretnénk, ha a befogadottnak ez egy komoly lépés lenne az életében, ezért három-négy éves folyamat a betérés – mondta Szlukovinyi Péter.

Miskolcnak 1978-ig Schük Jenő volt az állandó, önálló ortodox főrabbija, ettől az időponttól kezdve azonban csak ideiglenesen tartózkodtak itt tanítók, rabbik. Freund Jenő volt a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke, aki tavaly januárban lemondott tisztségéről. – A májusban tartott rendkívüli közgyűlésen egy évre választottak meg engem az elnöki posztra. Márciusban újraválasztottak elnöknek, és innentől kezdve négyévente tisztújító közgyűlést kell tartanunk. Kibővítettük ötről hétre az új vezetőséget, az elnök mellett egy ügyvezető alelnök van, a többiek vezetőségi tagok. Olyan jól állt össze ez a csapat, hogy mindenkinek egyéni feladata van. Van, aki a vallási ünnepekért felel, más például a temetőért, a harmadik a kulturális programokért, a negyedik tag a szociális feladatokat vállalta magára, az ötödik meg a pályázatokat és így tovább… 2017-től újra van főrabbija is a közösségnek a Miskolcon élő Markovics Zsolt személyében – mondta el az elnök. minap.hu  Fotó: Archiv. A választás Miskolcon