Két diósgyőri fiatal
is részese volt az U17-es válogatott sikerének, 2017 után jutott ki ismét az Európa-bajnokságra a magyar válogatott. Tóth Borisz és Orosz Donát már az élvonalban és a Magyar Kupában is bemutatkozott a DVTK első csapatában, velük beszélgettünk. (Az interjú a Gölörömben jelent meg először.)- Melyik okozott nagyobb örömöt, kijutni az U17-es Európa-bajnokságra vagy
bemutatkozni az NB I.-ben?
Orosz Donát: – Már eszembe jutott ez a kérdés, de bármennyit is gondolkodok rajta, nem tudom az egyiket a másik elé tenni, mindkettő hatalmas siker számomra.
Tóth Borisz: – Lehetetlen megválaszolni ezt a kérdést. Csak annyi a különbség köztük, hogy élvonalbeli bemutatkozás egy egyéni, a továbbjutás pedig csapatsiker. Az NB I.-es bemutatkozást már télen kitűztem magam elé – bíztam benne, de nem hittem, hogy ilyen hamar sikerül -, az Európa-bajnoki szereplés gondolatával azonban még most is csak barátkozom.
– Milyen utat jártál be a válogatottban, mielőtt az Elitkörben szerepeltetek volna?
Orosz Donát: – Az U17-es válogatottban mutatkoztam be, korábban csak a megyei válogatóig jutottam. Tavaly nyáron viszont teljes meglepetésként ért, hogy az egyik edzés előtt Gyula bá’ (Zsivoczky Gyula, a DVTK U17-es csapatának vezetőedzője – a szerk.) szólt, hogy sérülés miatt kiesett valaki, és engem hívtak a Telki Kupán szereplő csapatba. Három mérkőzésen is pályára léptem, majd beválogattak a lengyelországi Syrenka Kupára utazó csapatba is. Azonban közvetlenül a selejtező előtt kiugrott a vállam, ami miatt hónapokat kellett kihagynom. Preisinger Sándor megnyugtatott, hogy a felépülést követően ismét számít rám, és szerencsére a társak nélkülem is bejutottak az Elitkörbe.
Tóth Borisz: – Tavaly nyártól készülök a DVTK első csapatával, és ez olyan lökést adott a fejlődésemnek, amire felfigyeltek a szövetségben is. Egy Szlovákia elleni felkészülési mérkőzésen debütáltam tavaly novemberben az U17-es válogatottban, és azóta minden mérkőzésen pályára léptem. Könnyen beilleszkedtem, mert befogadó a társaság, valamint jó teljesítményt nyújtottam az edzéseken, mérkőzéseken – a skótok ellen még gólt is fejeltem -, ami úgyszintén sokat segített.
– Hogyan vártátok a norvégok, bosnyákok és a belgák elleni mérkőzéseket?
Orosz Donát: – Esélyesnek tartottam magunkat a továbbjutásra, az első két mérkőzést kellett megnyerni, és akkor a belgák ellen “csak” a csoportelsőség lesz a tét.
– Mi volt a siker kulcsa?
Orosz Donát: – A norvég válogatott egyénileg jobb képességű játékosokból áll, azonban csapatként jobban teljesítettünk, és a nagyobb akarat meghozta a gyümölcsét az utolsó percben. A bosnyákoknál jobbak voltunk, akár több gólt is szerezhettünk volna, de egy is elégnek bizonyult. A belgák sokkal erősebb csapat, megérdemelten győztek.
Tóth Borisz: – Ha egyetlen pillanatot kell megnevezni, akkor a norvégok elleni győzelmet jelentő szabadrúgásgól, pedig azon a meccsen gyengén játszottunk, de a csapategység és a kitartás kisegített minket. Annyira biztos voltam a bosnyákok elleni sikerben, hogy már ekkor tudtam, megvan a továbbjutás, és így is lett. Ekkor már jobban is játszottunk, megérdemelten győztünk. A belgák még a norvégoknál is sokkal jobb játékosokkal rendelkeznek, néhány év múlva topcsapatokban fogunk találkozni velük, de ellenük sem vallottunk szégyent. A négy kapott gól ellenére azt mondom, játékban ezen a találkozón nyújtottuk a legtöbbet. Kár, hogy vége van, órási élményt jelentett a torna, főleg a bosnyákok elleni meccs, amihez hozzá tartozott az azt követő felejthetetlen ünneplés is.
– Mi a különbség egy U17-es bajnoki és egy U17 válogatott mérkőzés között?
Orosz Donát: – Nemzetközi szinten sokkal gyorsabb a játék, és technikailag is magasabb szinten állnak a játékosok, bizonyos szempontból akár a magyar élvonalhoz is hasonlítható a színvonal. Azért szeretek ezeken a mérkőzéseken játszani, mert össze tudom hasonlítani magam a máshol nevelkedő fiatalokkal. Azt gondolom, képes vagyok tartani velük a lépést, ugyanakkor azt is látom, hogy sokat kell még fejlődnöm.
– Segít, hogy Diósgyőrből ketten vagytok kerettagok?
Orosz Donát: – Először a spanyolországi edzőtáborba utaztunk együtt, akkor egy szobába is kerültünk. Jóban vagyunk egymással, sokat beszélgetünk edzések előtt és után.
Tóth Borisz: – Igen, könnyebb volt így beilleszkedni a csapatba, Doni sokat segített az elején, és persze az is sokat számít, hogy könnyebben megértjük egymást a pályán, mint a más klubban játszókkal.
– Mióta ismeritek egymást?
Orosz Donát: – Még Kazincbarcikán szerepeltem, amikor játszottunk néhányszor egymás ellen. Személyesen nem ismertem, de pályáról tudtam, ki ő, mert már akkor kiemelkedett a többiek közül.
Tóth Borisz: – Igen, nekem is megvan a kicsi Donát, aki már akkor bejátszotta a kispálya jobb szélét.
– Folyamatosan az idősebbek között játszotok.
Orosz Donát: – A fejlődésünk szempontjából sokkal jobb, az NB III.-ban sokat lehet tanulni a rutinos ellenfelektől. Nagyobb az iram, és az idősebb ellenfelek szinte már előre tudják, hogy mit fogok csinálni. Gyerekként Nyisalovits Donát, Bene Attila, Czető Márk játékát néztem Kazincbarcikán, most pedig egymás ellen játszunk a Putnok – DVTK tartalék meccsen.
Tóth Borisz: – Számomra ez nem újdonság, életem első, idősebbek között lejátszott bajnokiján dupláztam Pécsett a DVTK U15-ös csapatában. Most mindketten ott állunk a nagy lehetőség kapujában azzal, hogy az első csapattal készülünk, és rendszeresen játszunk a DVTK tartalékban. Ebben a bajnokságban az ellenfelek sokkal gyorsabban gondolkodnak, keményebben játszanak, feszegetik a sportszerűség határait, ezt is meg kell tanulni. Ugyanakkor hétszer szerepeltem idén az U17-es csapatban is, tehát nem szakadtam el teljesen a saját korosztályomtól.
– Hogyan lettetek labdarúgók?
Orosz Donát: – A családomban senki nem sportolt, de amikor édesanyám látta, milyen örömmel játszom a téren a barátokkal, kézen fogott, és másodikos koromban elvitt a barcikai klubba. Mivel a többiek óvodásként kezdték a focit, elsősorban fel kellett zárkóznom hozzájuk, de Fehér Balázs segítségével olyan gyorsan sikerült behozni a lemaradást, hogy Diósgyőrbe hívtak, én pedig örömmel jöttem. 2014 tavaszán lettem a DVTK játékosa, eleinte jól is ment a játék Jordán András és Szűcs István csapatában, de egy év múlva jött egy kisebb – vagy inkább nagyobb – mélypont, és visszatértem kölcsönben Kazincbarcikára. Nem vesztettem el a hitemet, ugyanúgy edzettem, és egy pillanatra sem tévesztettem szem elől, hogy focista akarok lenni. Visszatérve Kiser László, György Gábor csapatában játszottam. Tavaly pedig már az egy évvel idősebbek között szerepeltem az U17-es bajnokságban, emiatt ismét sokat fejlődtem. Jól éreztem magam,sok lehetőséget kaptam, jól ment a játék, gólokat szereztem, a végén pedig bajnoki címet ünnepelhettünk, és feljutottunk az első osztályba.
Tóth Borisz: – Egy osztálytársam hívott focizni a DVTK-ba elsős koromban, és azóta itt vagyok, végigjártam az összes korosztályt. Köszönettel tartozom minden edzőmnek, hogy eljutottam idáig, akkor is bíztak benne, amikor esetleg nem ment olyan jól a játék. Kapusként kezdtem, de egy év után kijöttem a mezőnybe. Ha úgy alakulna, most is szívesen beállnék a kapuba, de a csapat érdekében kívánom, hogy inkább ne kelljen kijátszani ezt a kártyát. Később sem egyszerűen találták meg az edzőim az igazi posztomat, kisgyerekként szerepeltem belső védőként, csatárként, mígnem az U10-ben a pálya közepére kerültem. Hiába kell sokat futni, szeretem ezt a posztot, mert sokat van nálam a labda, rajtam folyik keresztül minden támadás.
– Mutassátok be magatokat légy szíves!
Orosz Donát: – Jobblábasként a jobb oldalon érzem otthon magam, de a válogatottban Preisinger Sándor a bal oldalon számít rám, mert az hiányposzt, pedig ő is tudja, az eredeti helyemen jobb teljesítményre vagyok képes. Viszont éppen emiatt fejlesztem a bal lábam is, az edzések után Fernando Fernandezzel és Antonio Muñozzal rendszeresen gyakoroljuk mindkét lábbal a beadásokat. A trükköket ne tőlem várják a szurkolók, elsősorban az akaratommal tűnök ki, sokat futok, harcosan játszom, sok párharcot nyerek, persze minden téren fejlődnöm kell még.
Tóth Borisz: – A középpályán több poszton is tudok játszani, mert jobblábasként a balt is tudom használni. Nekem is rengeteget kell még fejlődnöm, de a védekezésben jól helyezkedek, támadásban pedig sok kulcspasszt adok. Ha megtanulok kihagyás nélkül koncentrálni, akkor ez is sokkal több lesz, és több távoli lövésem akad be a hálóba. Sokat kell gyakorolni az edzéseken, és ahogy egyre több felnőtt mérkőzés lesz a lábamban, a rutinnal jönni fognak ezek is.
– Rendkívül fiatalon játszottátok első NB I.-es mérkőzéseteket. Hogyan emlékeztek rá?
Orosz Donát: – Hatalmas élményt jelentett ennyi szurkoló előtt játszani! Életemben először kerültem az Újpest ellen a keretbe, és a szünetben rögtön be is cseréltek. Az eredmény szempontjából nem sikerült a bemutatkozás, de megtettem mindent a csapatért, sokat futottam, tökéletesen elfáradtam az egy félidő alatt. Korábban a Magyar Kupában álltam már be az ESMTK ellen, illetve utána kétszer ülhettem még le a kispadra a PAFC és legutóbb a Haladás ellen.
Tóth Borisz: – Én már kilencszer ültem a kispadon, háromszor játszottam a Magyar Kupában is, és a bajnokságban valamiért éppen az MTK ellen voltam biztos benne, hogy nem fogok beállni. Amikor a szünetben 2-0-ra vezettünk, már kezdtem megváltoztatni a véleményem, a harmadik találat után pedig úgy melegítettem, hogy mikor, ha nem most. Tamás Márk kisebb sérüléssel játszott, de hősiesen kitartott, így én állhattam be a 88. percben Tajti Mátyás helyett. Jó érzés volt közönség előtt játszani, hallani a biztatásukat, alig várom, hogy újra hasonló élményben legyen részem.
– Nem csak labdarúgóként, hanem labdaszedőként és szurkolóként is láthattuk már a DVTK meccsein. Hogy jutott eszedbe a PAFC ellen a büntető előtt elővenni a telefonod, és rögzíteni Antal Botond védését?
Tóth Borisz: – Ilyen az élet, az egyik meccsen kerettag voltam, máskor pedig nekem kellett labdát szedni, mert a kisebbek elmentek mindenféle tornákra. Kaptam is rendesen a kispadról, hogy “hozd a labdát, kicsi”. A másik történet Törökországban kezdődött, Boti volt a szobatársam az edzőtáborban. Biztos voltam benne, hogy megfogja a büntetőt, és úgy gondoltam, örülni fog, ha elküldöm neki a videót.
– Minden fiatal sportolónak két fronton is helyt kell állnia, nektek hogy megy a tanulás?
Orosz Donát: – A Lévay József Református Gimnázium tanulója vagyok, matematika-fizika tagozatra járok. A reál tárgyak érdekeltek már általános iskolában is, valószínűleg ebben az irányban fogok továbbtanulni, ha eljön az ideje. Ezt a félévet 4,2-es átlaggal zártam, egyelőre bírom a kettős terhelést, azonban a sok hiányzás és a mindkét területen növekvő terhek miatt egyre nehezebb összeegyeztetni a tanulást és a focit. Az első órát követően jövök Diósgyőrbe edzésre, majd utána rohanok vissza a suliba az utolsó 2-3 órára, illetve a hétfői pihenőnapot is rendre az iskolapadban töltöm, rendszerint ilyenkor írok dolgozatot, és felelek. A délután pedig a tanulásé és a leckeírásé a kollégiumban. Zsurki Csaba osztályfőnök sokat segít, de számíthatok a többi tanárra is, matematikából még különórát is kapok.
Tóth Borisz: – A Diósgyőri Gimnázium testnevelés tagozatára járok. Nagyon sokat hagytam ki a törökországi (DVTK) és a spanyolországi (U17-es válogatott) edzőtábor, valamint az Elitkör miatt, és még ebben a tanévben jön az Európa-bajnokság is. Alig van jegyem, most az a legfontosabb, hogy le tudjanak osztályozni a tanárok. Ehhez képest jól állok, de kicsit rá kell hasalnom a tanulásra is. Továbbtanulási terveim még nincsenek, de lesznek, a testvérem idén lesz mérnök, a család részéről is érzem a nyomást, de én is szeretnék egyetemre járni.
– Fernando Fernández viccesen úgy fogalmazott, hogy a fiataloknak azért is jó, mert ingyen nyelvtanfolyamra járhatnak a DVTK öltözőjében. Hogy álltok az angollal?
Orosz Donát: – Az iskolában németet és angolt tanulok, az utóbbival valóban sokkal jobban haladok, mert nem csak a tankönyvből szívom magamba a tudást, hanem napi rendszerességgel használom. Már tervezem a középfokú nyelvvizsgát.
Tóth Borisz: – A foci mellett az angol nyelv terén is sokat fejlődtem az első csapat mellett, mert nem csak meg kell érteni az utasításokat, hanem beszélni is kell. Az angol tanárom éppen most dicsért meg, amikor hosszú idő után egyszer felbukkantam az óráján.
– Május 3. és 19. között rendezik az Európa-bajnokságot Írországban. Múlt csütörtökön sorsoltak, Portugália, Izland és Oroszország lesz az ellenfél a csoportkörben (a részletes program itt olvasható).
Orosz Donát: – Nem lesz könnyű az Európa-bajnokság, de úgy érzem, olyan csoportba kerültünk, ahonnan nagy akarattal tovább lehet jutni. A portugálokkal tavaly ősszel döntetlent játszottunk egy lengyelországi tornán, az izlandiakat és az oroszokat viszont személyesen nem ismerem.
Tóth Borisz: – Két elitkörös csoportelsővel és egy csoportmásodikkal találkozunk, azonban kaphattunk volna erősebb ellenfeleket is, ezért örülök a sorsolásnak.
– Jártatok már Írországban?
Orosz Donát: – Régóta szeretnék eljutni a Brit-szigetekre, de álmomban sem fordult meg a fejemben, hogy egy korosztályos Európa-bajnokság lesz az első alkalom.
Tóth Borisz: – Még nem, de nagyon várom már az utazást, persze nem a látnivalók, hanem az Európa-bajnokság miatt.