Badány elintézte, beijedt a miskolci önkormányzat, Pfliegler Péter össze-vissza beszél

Megegyezett a

miskolci városvezetés és a Borsod Megyei Repülőklub – jelentette be Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere.

 

Az erről szóló rövid közleményt péntek délután adta ki a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Eszerint a klub szeptember 30-ig, illetve konkrét befektetői igény jelentkezéséig, a jelenlegi feltételek mellett használhatja a miskolci repülőteret.

A repülőklub ugyanakkor vállalja, hogy szeptember végéig mindent megtesz annak érdekében, hogy Miskolc közvetlen közelségében új helyet találjon az eddigi tevékenységük folytatására.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, miskolci önkormányzat és a repülőklub között 2004-ben tizenöt éves időtartamra kötött, a terület használatával kapcsolatos megállapodás április 13-án járt volna le.