A közgyűlési ülésen dr. Kriza

Ákos polgármester elmondta, hogy mivel rendes közgyűlési ülést is meghirdettek, így nem indokolt rendkívüli közgyűlési ülés összehívása, az indítványt a rendes közgyűlési ülésen is napirendre lehet tűzni. Az erről szóló szavazáson 7-en voksoltak igennel, 18-an pedig nemmel, így a közgyűlés nem tűzte napi­rendre a javaslatot.

Dr. Kriza Ákos polgármester a repülőtér ügyét firtató felszólalások nyomán felolvasta a napokban született közleményt, amelyet „a miskolci repülőtér ügyében megjelent, a valóságnak nem megfelelő, sokszor politikai célzatú nyilatkozatokra” reagálva fogalmaztak, hogy megerősítsék a néhány nappal korábbi tárgyalások eredményét.

„A miskolci városvezetés a Borsod Megyei Repülő Klub elnökével megállapodott abban, hogy – a repülőklub újabb kérésének eleget téve – 2019. november 1-ig, illetve esetleges új befektető jelentkezéséig a jelenlegi feltételek mellett használhatja a megyei repülőklub a miskolci repülőteret. Mindezzel párhuzamosan abban is egyetértésre jutottunk, hogy a megyei repülőklub megszervezi tevékenységének új helyszínre való költözését.”