Nem csoda,
hogy olyan beszámolók születtek az eseményről, miszerint megkezdődött, avagy elrajtolt az autópálya építése.
Pedig ez lényegében még 13 hónappal később, azaz máig sem történt meg.
Némi jóindulattal legfeljebb azt lehet rögzíteni, hogy az első kapavágások történtek meg, vagyis a leendő nyomvonal egyik szakaszán némi előkészítő földmunka már zajlik.
Az M30-as építése akkor kérdőjeleződött meg némileg, amikor egy tavaly júniusi kormányhatározat feladatul adta a frissen kinevezett Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek, hogy vizsgálja felül az autópálya-beruházásokat, és részletesen mutassa be az M30-as megépítésének helyzetét.
A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely nem sokkal később azt mondta, hogy egyebek mellett abból a szempontból vizsgálják ezt a beruházást, hogy melyek a valós és indokolt költségek. Ez alapján még azt sem lehetett kizárni, hogy az M30-as az M4-es Szolnokot elkerülő, az Orbán-Simicska háború kapcsán elkaszált szakaszának sorsára jut, bár valószínűbbnek tűnt, hogy csak átmeneti pénzzavarba került a kormány az uniós támogatások akadozó brüsszeli kifizetése miatt.
A várt közösségi hozzájárulás alapján egyébként jelenleg az 56,5 kilométer hosszú M30-as a legnagyobb uniós társfinanszírozással megvalósuló beruházás Magyarországon. Igaz, erre még az EU-nak is rá kell bólintania, de az országok közötti átjárhatóságot segítő projektek esetében ezzel nem szokott gond lenni.
Az év második felében sok százmilliárd forintot utalt át az Európai Bizottság, az autópálya-építések felülvizsgálatának pedig nem lett semmilyen látható eredménye. Kérdeztem ezzel kapcsolatban az Innovációs és Technológiai Minisztériumot, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz. Hasonlóan néma maradt az állam nevében megrendelőként eljáró Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. azzal kapcsolatban, hogy is áll pontosan a munka az M30-ason.
Egy a helyzetre rálátó szakember azt mondta, hogy eddig már csak azért sem kezdődhetett el az építkezés, mert pár éve már rendre úgy írják ki az útépítési közbeszerzéseket, hogy a nyertes kivitelezőnek kell elkészíttetnie a kiviteli tervet és megszerezni az engedélyeket. Ráadásul mivel az M30-ast három kivitelezési szakaszra osztották fel, a nyerteseknek egymással is egyeztetniük kell.
Az első, nagyjából 10 kilométeres szakaszt a Strabag építi majd Miskolc és Szikszó között. Az utóbbitól Encsig tartó 24 kilométert a Colas építheti meg, az innen Tornyosnémetiig vezető 22 kilométert pedig a Duna Aszfalt és a Hódút konzorciuma.