Egy hónapra elrendelte a Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a 2000-es évek elejétől méretlenül használta a helyi gázszolgáltató vezetékét.
A gyanú szerint a férfi egy Miskolc mellett található panzió gázvezetékét megbontotta, majd egy vezetékszakasz beépítésével megakadályozta a gázmérőóra működését.
Április 15-ig, azaz a gyanúsított elfogásáig több mint ötmillió forint lopási kárt okozott a gázszolgáltatónak. A nyomozás során az is kiderült, a panzió konyhahelyiségébe egy ismeretlen eredetű gázcső került beépítésre, mely a rászerelt gáznyomásszabályozónak és a helyiségben található nyílt lánggal működő gázkészüléknek köszönhetően bármikor robbanást idézhetett volna elő.
A gyanúsítottal szemben lopás és közveszélyokozás elkövetésének gyanúja miatt indult eljárás. A bíróság álláspontja szerint megalapozottan feltehető, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén bizonyítékokat semmisítene meg vagy rejtene el, így letartóztatását rendelte el május 18-ig.