Bali Mihályról,
az egykoron híres-hírhedt hóhérról korábban már írtam. Akkor egy több mint százéves képeslap illusztrálta a cikket, amelyen a fent már említett Regula Ede mellett egy bitófa rajza lephette meg az olvasót. Bali uramról ezért most csak annyit idéznék fel, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiában a második olyan ember volt, aki betölthette az állami ítélet-végrehajtói állást. Kozarek Ferenc, az első „főhóhér” 1894-ben nyugdíjba vonult. A megüresedett állásra kiírt pályázaton a boszniai háborúban a török ellenségen ügyesen-gyorsan végrehajtott akasztásaival már hírnevet szerzett Bali Mihály faddi gazdálkodó nyerte el ezt a fontos posztot. Ő aztán, járva Magyarországot, megfordult minden olyan börtönben, ahol éppen hóhérra volt szükség.
De ki volt Regula Ede?
„A Borsod megyei Edelény nagyközségben, Miskolctól alig egy órányi kocsiútra 1911. augusztus 8-án éjszaka a faluszéli, sekély vizű Boldva patak melletti zsúpfedeles kis sárga csárdában embertelen gonosztettet követtek el: megölték és kirabolták a 30 esztendős Czeizler Henrik csárdásgazdát, fiatal feleségét, Czeizler Henrikné Deutsch Rózát és lánytestvérét, Czeizler Ilonkát. A bűntettet hajnalban fedezte fel egy béresasszony, aki pálinkáért indult a csárdába. A csárdásgazda széthasított fejjel az ágyában, míg felesége nem messze tőle vértócsában, élettelenül feküdt. Ilonka szintén véres fejjel, öntudatlanul feküdt, de még életben volt. Súlyos koponyasérülései okán a miskolci Erzsébet-kórházba szállították, hatósági személyek őrködtek mellette éjjel-nappal, hátha mond valamit a szörnyű tettről. Ám ajkát élet s halál közötti négy napos vívódás után csak ennyi hagyta el: Mama, mama! Segítség, jaj!” Anélkül, hogy eszméletre tért volna, meghalt”
– jelent meg a borzalmakról beszámoló írás a korabeli sajtóban. És nem sokkal később már azt is tudta ország-világ, hogy a hármas gyilkosság bizonyos Regula Ede asztalossegéd követte el.
Az ügyben nyomozó csendőrök ugyanis a talált nyomok alapján gyorsan megállapították: csakis olyan ölhetett a csárdában, aki jól ismerte a helyszínt. Emellett a Boldvában megtalált balta nyele olyan zöld posztóval volt beleerősítve a fejbe, amilyen anyagot iparosok, így az asztalossegédek is szoktak kötényként magukra kötni. Regula menyasszonya, Zsóka Teréz bejáratos volt a csárdásékhoz. A lagzira készülő rablógyilkos (mert hogy a tettes elvitte a kasszában talált pénz mind egy szálig, hogy így alapozzon meg anyagilag egy jó házasságot…) nem is lehet más, mint Regula – vélték a csendőrök. És igazuk is lett. Persze nem volt nagyon nehéz dolguk, mert a nem túl eszes Regula
számos bűnjelet kínált feldolgozásra
a nyomozóknak.
„Kiderült, hogy Miskolcon borbélynál járt, ahol történetesen az edelényi szabó épp a szörnyű tett részleteit mesélte a többi vendégnek. Hallgatva az elbeszélést, Regula izgatottsága egyre csak növekedett, ellepte a veríték, amelynek szagát nem állta az inas, ezért sietett a beretválkozással. Később látta azt is, hogy Regula térdig sáros, pedig akkor napok óta tikkasztó, száraz idő volt. Cipőjét maga tisztította, a vérnyomokat körmével kaparta le. Mosakodás közben látható volt nyakán háromujjnyi vastag alvadt vér. Új gallért és nyakkendőt kötött remegő kezével, miskolci urakat felülmúlva, negyven filléres borravalót adott. Mindezen furcsaságok után nem csoda, hogy a borbélyüzlet teljes személyzete felismerte ábrázatát, amikor a csendőrök bemutatták Regula fényképét”
– idézem ismét a régen volt újságíró szavait.
Miután az apja felismerte a patakban talált fejszét, Regula nyaka körül – igaz, ekkor még csak jelképesen –, de szorult a hurok. A 21 éves éppen csak elmúlt ifjú be is ismerte egyedül elkövetett tettét. Később, érezvén, hogy az a hurok egyre inkább köteles valósággá válhat, tettestársakat, meg vallatáskor alkalmazott csendőri erőszakot emlegetett. De ez sem segített rajta. Mint ahogy az sem, hogy a csendőrök, ki tudja miért, a Boldvából kiemelt másik baltát „elfelejtették” a bűnjelek közé tenni.
A nem éppen hibátlan, számos kétséget felvető bizonyítási eljárás miatt a közvélemény azt hitte, Regula megússza egy életfogytig tartó tömlöcbe vettetéssel. Ám az ítélet így szólt:
„Őfelsége a király nevében! Miután az esküdtek a hozzájuk intézett fő kérdésekre hétnél több igennel feleltek, ennélfogva a királyi Törvényszék mint esküdtbíróság három rendbeli gyilkosság büntette miatt és egy rendbeli rablás büntette miatt kötél általi halálbüntetésre ítélte Regula Ede vádlottat.”
Amikor a Kúria a semmisségi panaszt elutasította, Miskolc polgárai már a z akasztásra készülhettek. Mai ésszel felfoghatatlan, ám akkor mi sem volt ennél természetesebb:belépőjegyeket lehetett vásárolni Regula kivégzésére,1912. március 14-dik napjára. Mivel egy nappal korábban a budapesti személyvonattal megérkezett Bali Mihály állami hóhér és két segédje (akkor: pribékeknek szólíttatva), akiket több száz fős tömeg várt a pályaudvaron, már semmi akadálya nem volt a kivégzésnek.
„Reggel óriási közönség tolongott a törvényszék épülete előtt, belépőt azonban csak kétszázan kaptak. A szomszédos épületek tetejéről is sokan nézték azonban az eseményeket. Kínos feltűnést keltett az áldozatok családjának jelenléte. Felolvasták a Curia végzését, amit Regula oldalán a lutheránus lelkésszel, összekulcsolt kézzel hallgatott meg. Majd saját lábán ment föl Regula a bitó lépcsőjén, s mialatt a pribékek a kezét kötözték, hátra is szólt a hóhérnak: Kérem, csak gyorsan!”
– olvashatták a pontos beszámolót a kivégzés után az ügy iránt érdeklődők.
A cikkből egyébként az is kiderül: a hóhér 7 óra 17 perckor hurkolta nyakára a kötelet, s fehér kendőt borított az arcára. A törvényszéki orvosok több ízben megvizsgálták s 7 óra 34 perckor megállapították. hogy Regula Ede meghalt. Regula védőjének, dr. Lengyel Zoltánnak visszaemlékezésből tudjuk: a háromszoros gyilkos az akasztás reggelén egy rövid levelet adott át, amelyben megköszönte a védelmet és igazi akasztófahumorral búcsúzott el tőle.
„Abban az időben a kitűnő minőségű, illatos, egyiptomi Hyksos-cigarettát szívtam. Tárgyalás előtt, tárgyalás alatt Regulát is megkínáltam. Nagyon megszerette. A kivégzés reggelén is elszívott már egyet. Az utolsó percben kért még egyet. A finom cigaretta füstjét hosszan, mélyen, valóságos kéjjel szívta be tüdejébe. A második szippantásnál bejött a prófosz és hangosan rászólt: Dobja el a cigarettát, gyerünk! Regula rám nézett, eldobta a cigarettát és azt mondotta: Az én életemért, képviselő úr, nem kár, de ezért a Hyksos-cigarettáért biz’ Isten, nagy kár!”
– írta emlékirataiban az ügyvéd.
De hogy kinek jutott eszébe hóhérral, akasztásra váró ember képmásával és bitófával díszített miskolci üdvözlő képeslapot készíttetni a kivégzés emlékére, eddig még nem sikerült kinyomoznom…
Bátyi Zoltán