Miskolc. Keresik a Sámán utódját

 Kiírta a

miskolci önkormányzat a pályázatot a főépítészi munkakör betöltésére, a kiírást április 16-án tették fel a város honlapjára.

A város leendő főépítészének építész mesterképzési szakon szerzett okleveles építészmérnöki diplomával vagy azzal egyenértékű szakképzettséggel kell rendelkeznie, valamint főépítészi vizsgával. Feltétel az is, hogy ismerje és használja a tervezőprogramokat. A pályázat részeként be kell nyújtania többek között az eddigi szakmai munkáiból összeállított referencialistát is. A pályázat benyújtási határideje május 21., a kiírás szerint az elbírálást követően az állás azonnal betölthető.

Tavaly júliustól
Miskolcon immár tavaly júliustól betöltetlen a poszt, akkor kérte felmentését Rostás László építész arra hivatkozva, hogy két éve van még a nyugdíjig, addig pedig a diósgyőri vár tervezése miatt megnövekedett feladataira szeretne koncentrálni.

boon.hu