Vádat emeltek egy 23 éves férfi ellen rablás bűntette, egy 43 éves férfi ellen pedig orgazdaság vétsége miatt.

A fiatalabb vádlott 2018 decemberében vonattal Miskolcra utazott, hogy testvérét meglátogassa. A kora esti órákban a belvárosban észrevett egy nőt, aki a kezében tartott mobiltelefonját nézegette. A férfinak pénzre volt szüksége, ezért elhatározta, megszerzi a nő telefonját. Az áldozatot követni kezdte egészen a lakóhelyéig, és amikor a sértett a társasház bejárati ajtajához érkezett, odalépett hozzá, és megkérdezte tőle, „nem baj, ha én is itt állok?”

A nő megijedt és megpróbált a lépcsőház bejárati ajtaján bejutni, de a vádlott a jobb vállánál fogva a bejárati ajtóhoz lökte.

A nő elveszítette az egyensúlyát, és ezt kihasználva a vádlott kicsavarta a kezéből a mobiltelefont és elfutott. A sértett hangosan segítségért kiabált, illetőleg megpróbált a vádlott után futni, de nem érte utol, így egy barátnőjéhez ment, és értesítette a rendőrséget. A vádlott még aznap visszautazott lakóhelyére, Novajidrányba, és az eltulajdonított 180 ezer forint értékű mobiltelefont egyik ismerősének, a másik vádlottnak 5 ezer forintért értékesítette úgy, hogy a vásárló tisztában volt azzal, a telefon bűncselekményből származik. A nyomozás során a telefonkészüléket a vásárlótól lefoglalták, és a sértett részére utóbb kiadták.

Az ügyészség a rablást megvalósító letartóztatásban lévő vádlottal szemben börtönbüntetést, közügyektől eltiltást és 5 ezer forint erejéig vagyonelkobzást, míg az orgazdaság vétségét elkövető vádlottal szemben közérdekű munka büntetést indítványozott.