MISKOLC VÁROS KITÜNTETETTJEI

MISKOLC VÁROS

DÍSZPOLGÁRA: Dr. Károlyi

ZsuzsánnaDr. Károlyi Zsuzsánna több eljárást is meghonosított Miskolcon, országosan az elsők között. A bőrgyógyászat terén elért kiemelkedő eredményei, valamint a városért végzett áldozatos és kiváló munkája alapján Miskolc díszpolgárává választották. 1975 októberében a Semmelweis Kórház Bőrgyógyászati Osztályán helyezkedett el, ahol negyven éven át dolgozott. 1996-ban nevezték ki osztályvezető főorvosi posztra.

Vezetése alatt épült fel egy új, korszerű, bőrsebészeti műtővel felszerelt bőrgyógyászati osztály, amely az ország egyik vezető bőrgyógyászati intézményévé vált. Megvalósította Borsod-Abaúj-Zemplénben a bőrdaganatos betegek komplex ellátását, számos új terápiás eljárást vezetett be. Több cikluson át a Magyar Dermatológiai Társulat vezetőségének és a Bőrgyógyász Szakmai Kollégiumnak tagja, négy évig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Orvosi Kamara Szakmai Bizottságának elnöke volt.

placeholder.png

MISKOLC VÁROS DÍSZPOLGÁRA: Máger ÁgnesKiemelkedő alkotói tevékenysége és a város képzőművészetében betöltött szerepe miatt Máger Ágnes festőművészt Miskolc díszpolgárai közé választották. Szombathelyen született, 1971-ben került Miskolcra, azóta is itt él és rendszeresen kiállít. Munkái megtalálhatók a londoni Aquarell Múzeumban éppúgy, mint Münchenben, Svájcban, a Magyar Nemzeti Galériában és a miskolci Herman Ottó Múzeumban. A teljesség igénye nélkül, Máger Ágnes fontosabb munkái: a Miskolc Avas-déli Isteni Ige templom kápolnaoltára, a szendrői római katolikus templom secco képei és a Szent László oltár, az ináncsi római katolikus templom secco képei mellett a svájci Eglisau római katolikus templomnak a Szent Taddeus szárnyas oltára.

Néhai férje, prof. Dr. Végvári Lajos művészettörténész. Szép párhuzam, hogy Végvári Lajos is Miskolc város díszpolgára. A kitüntető címet 2001-ben, 18 évvel ezelőtt adományozta neki a város

placeholder.png

PRO URBE: Bartók Plusz Operafesztivál csapata

A Bartók Plusz Operafesztivál 2001-től jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy Miskolc iparvárosi imázsa megváltozzon. Beválasztották az Európai Fesztiválok Szövetségébe, 2018-ban kiváló minősítésű művészeti fesztivál címet nyert. Szakmai és a városért végzett munkájuk elismeréseként idén PRO URBE kitüntető címmel ismerték el a rendezvénysorozat szervező csapatát.

placeholder.png

PRO URBE: Dr. Lovász Emese

Már egyetemi hallgatóként részt vett a Diósgyőri vár ’70-es évekbeli ásatásán. A régészeti feltárást akkor vezető Dr. Czeglédy Ilona munkatársa volt, majd az évtizedek során átvette a teljes történeti és régészeti kutatás terhét és egyben gyönyörűségét. A Magyar Régész Szövetség alapító tagja. Dr. Lovász Emese régészeti és a városért végzett munkáját PRO URBE kitüntető címmel ismerték el.

placeholder.png

PRO URBE: Fecske Csaba

Fecske Csaba Miskolc szellemi életének egyik meghatározó alakja, ismert és népszerű irodalmár. Munkásságáért idén PRO URBE kitüntető címet adományozott a város a költőnek. Fecske Csaba József Attila-díjas költő, publicista. 1948. március 10-én született Szögligeten. A költészet élvonalába tartozik, verseit szívesen közlik a rangos folyóiratok, reprezentatív antológiák és hetilapok egyaránt.

placeholder.png

Gálffy Ignác életmű-díj: Nagy Alfréd

Nagy Alfrédot életútja során elért eredményei, emberi magatartása és értékrendje, valamint Miskolcért végzett munkája alapján Gálffy Ignác életmű díjat kapott.

placeholder.png

Herman Ottó tudományos díj: Dr. h. c. Bárczy Pál és Bárczy Tamás

A műszaki tudományok és az űrtechnológia területén végzett kiemelkedő kutatási tevékenységük eredményeként vehették át a város tudományos elismerését, a Herman Ottó tudományos díjat, Bárczy Pál és Bárczy Tamás, apa és fia.

placeholder.png

Szemere Bertalan közéleti díj: V. Vincze Zoltán

V. Vincze Zoltán Miskolc közösségi életében betöltött szerepe, valamint elhivatottsága és értékrendje elismeréseként Szemere Bertalan közéleti díjban részesült.

placeholder.png

Szabó Lőrinc irodalmi díj: Bereti Gábor

Bereti Gábor számára az írás az önkifejezés eszköze. Eddigi munkássága és irodalmi tevékenysége révén érdemes a Szabó Lőrinc irodalmi díjra.

placeholder.png

Kondor Béla képzőművészeti díj: Seres László

Élt New Yorkban, voltak kiállításai Bombayben, Új-Delhiben, Budapesten és Miamiban is. Családjával ma is Miskolcon él. Idén Kondor Béla képzőművészeti díjjal ismerte el a város munkáját és művészi tevékenységét.

placeholder.png

Reményi Ede zenei díj: Lőkös Dániel

Lőkös Dániel 2012 óta a Bécsi Állami Operaház kórusának tenoristája, így jelenleg Ausztriában él. Az opera világában elért eredményeiért idén Reményi Ede zenei díjjal jutalmazza a város.

placeholder.png

Déryné színházi díj: Veréb Tamás

Első szerepét 9 évesen kapta a Miskolci Nemzeti Színházban, 19 évesen ő volt a legfiatalabb Rómeót játszó színész az országban, megnyerte a Sztárban sztár egyik évadát, emellett pedig zenei karrierje is izgalmas. Idén Veréb Tamás kapta Miskolc Déryné színházi díját.

placeholder.png

Miskolc Város Építészeti Alkotói díj: Eperjesi Szabolcs

Nevéhez fűződik több miskolci és más városok oktatási és közintézményeinek, templomainak felújítása, átépítése, épületszigetelésének kivitelezése. Eperjesi Szabolcs építészetben elért eredményei, a várost gazdagító munkássága révén idén Miskolc Város Építészeti Alkotói díját kapta.

placeholder.png

Bizony Ákos Kitüntető Jogi díj: Dr. Sömjéni Éva

Dr. Sömjéni Éva kiemelkedő szaktudásának és életpályájának az elismerése a Bizony Ákos Kitüntető Jogi díj. Dolgozott az államigazgatásban, majd bírói kinevezést kapott, később pedig a Miskolc Holding Zrt. vezető jogtanácsosa volt. 2013-tól két éven át a város polgármesteri hivatalában a polgármesteri kabinet vezetőjeként tevékenykedett. Társadalmi szerepvállalásával napjainkban is tevékenyen hozzájárul Miskolc régióban elfoglalt helyzetének megerősítéséhez és elismertségének növeléséhez.

placeholder.png

Benkő Sámuel díj: Varholik Dávid

Varholik Dávid kétéve dolgozik a megyei központi kórházban, tavaly pedig a szakmák európai bajnokságán ezüstéremmel bizonyította rátermettségét. A beteggondozás területén elért magas szintű szakmai tudása, elhivatottsága révén Varholik Dávidot méltónak találták a Benkő Sámuel díjra.

placeholder.png

Benkő Sámuel díj: Dr. Grenda Andor

Dr. Grenda Andor 2008 januárjától a megyei központi kórház II. Belgyógyászati Osztályán dolgozik részlegvezető főorvosként. Folyamatosan részt vesz az orvostanhallgatók, szakorvosjelöltek oktatásában, képzésében. Életútja és szakmai elhivatottsága, valamint a betegekhez való empatikus hozzáállása alapján találtak méltónak a Benkő Sámuel díjra.

placeholder.png

Pedagógiai díj: Dr. Gergelyné Dr. Kemény Katalin

Dr. Gergelyné Dr. Kemény Katalin 1992-től a Fráter György Katolikus Gimnáziumban dolgozik. Pedagógusi és kutatói munkáját, keresztény értékrendű tevékenységét ismerték el idén Pedagógiai díjjal.

placeholder.png

Pedagógiai díj: Majorosné Szabó Anita

Majorosné Szabó Anita lelkiismeretes, korszerű tudással felvértezett, sokoldalúan képzett pedagógus. Munkáját hivatásnak tekinti. Pedagógusi munkája és a diákokkal való empatikus kapcsolata alapján idén a város Pedagógiai díjjal jutalmazza.

placeholder.png

Pedagógiai díj: Ábrám Tibor

Ábrám Tibor a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthon igazgatója. Kiemelkedő szaktudása és emberi magatartása, keresztyén szellemiségű pedagógiai munkája alapján idén Pedagógiai díjban részesült.

placeholder.png

„Miskolc Város Turizmusáért” díj: Hoitsy György

Erdei halsütöde, Vendéglő a Pisztrángoshoz, Pisztráng Ötös Napok, sebes pisztráng génbank, aranypisztráng-törzsállomány – csak néhány dolog, ami Hoitsy György szakmai elhivatottságát és a turizmusban eltöltött 37 évét bizonyítja. Munkáját idén „Miskolc Város Turizmusáért” díjjal jutalmazzák.
 

placeholder.png

„Az év sportolója” díj: Guzi Blanka

Guzi Blanka junior egyéni magyar bajnok, junior Eb egyéni 2. helyezett. „Az év sportolója” díjat idén a fiatal öttusázó kapja, a sportágban elért kiemelkedő hazai és nemzetközi eredményeinek elismeréseként.

placeholder.png

„Az év sportolója” díj: Hadik András

Az utolsó verseny utolsó gyorsaságiján dőlt el a bajnoki cím tavaly a hazai rallybajnokságban. „Nem mi voltunk az esélyesek a végén, mégis nyerni tudtunk” – nyilatkozta korábban Hadik András, aki tavaly elért kiemelkedő eredménye alapján „Az év sportolója” díjat kapta.

placeholder.png