(Be)Fürdik a Kriza csapat

Sokaknak nem

tetszik az irány, ami fele halad a selyemréti fürdő.  Ami nem csoda, hiszen egyáltalán nem olyan lett, mint az előzetes terveken. Ráadásul nem ez az első gubanc a felújítás óta, a szekrényekkel is rendszeresen probléma van. Az egészet pedig az teszi ennél is jobban kínossá, hogy a strandürdőt facebook csoportokban kritizálók alapos cenzúrára számíthatnak.

Azt, hogy csúnya lett még le tudjuk nyelni, nem ez az első holding-beruházás, ami az ígéretekkel szemben alulmúlta önmagát. De ezek az elemi problémák a szekrényekkel, a medence lezárásával nem sok pozitív dolgot vetít elő a helyet látogatni kívánóknak.

Amíg nem javítják ki a “technikai okokat”, addig javasoljuk hogy keressenek más alternatívát. Ugyanis teljes árat kérnek továbbra is, pedig a szolgáltatás csak egy részét vehetik igénybe ezalatt az idő alatt.

Reméljük, hogy ezek csak kezdeti nehézségek, mert nem szeretnénk abban a tudatban élni, hogy az erre költött súlyos milliók a strand felújítása helyett drága öltönyök zsebeibe csusszant volna-írják a kritikusok