Harmadik állomásához érkezett a Partizán EP választási vitasorozata hétfő este. A miskolci eseményen a Szociális Európáról kérdezte a politikusokat Gulyás Márton, azaz főleg arról, hogy mit lehet kezdeni a hatalmas társadalmi szakadékkal, ami mind a nyugat és Magyarország között, mind az országon belül fellelhető. A Fidesz-KDNP erre a vitára sem küldött képviselőjelöltet, a többi párttól Kendernay János (LMP), Rónai Sándor (DK), Ujhelyi István (MSZP-P), Jakab Péter (Jobbik), Kádár Barnabás (Momentum) és Juhász Veronika (MKKP) voltak jelen.
A Szociális Európához kapcsolódó kérdéskörök főleg a munkalehetőségek és a hazai bérszínvonal témáit érintették. Kendernay János, az LMP politikusa pártjának azon ellentmondást magyarázta meg, hogy hogyan akarnak szociális uniót építeni, ha a legnagyobb magyar munkaadók azok a környezetszennyező nagyvállalatok, akiket zöld politikájukkal leépítenének. Kendernay elmondta, a zöld mozgalom nem megy szembe a munkahelyteremtéssel, sőt az innovatív, fenntartható fejlesztések hosszú távra hoznak létre lehetőségeket – ellenben például a 10-15 év alatt elévülő autóiparral. Rónai Sándor a DK-tól arról beszélt, nem szabad, hogy ugyanazért a munkáért valaki csak azért kapjon alacsonyabb fizetést, mert más országban él. Szerintük az EU 500 milliós közösségének nem tagállamonként, hanem egyesülve kellene kikényszerítenie a nagyvállalati multiadót, amiből egy uniós minimálbér, nyugdíj és családi pótlék is finanszírozható lenne.
Az MSZP-Párbeszéd képviselőjelöltje, Ujhelyi István azt hangsúlyozta, hogy szükséges egy szociális minimum az unióban, hogy mindenkinek ugyanolyan lehetősége legyen hozzáférni a jó egészségügyi ellátáshoz vagy éppen a biztos lakhatáshoz. Ő is kiemelte azt, amit már Tóth Bertalan is kifejtett a pécsi vitán: Európa kétsebességes, a felzárkózáshoz pedig szükséges, az, hogy Magyarország is az eurózónához tartozzon. A Momentum képviselőjelöltje, Kádár Barnabás a vagyoni különbségekről beszélt, példának azt említette, hogy a világ 8 leggazdagabb emberének ugyanakkora a vagyona, mint a világ felének. Ezt követően azt is elmondta, hogy támogatná a vagyonadót is, és már pártcsaládjuk, az ALDE is elmozdult ebbe az irányba, továbbá a tech óriásokat is fel kellene szerinte darabolni, mert túl nagy a gazdasági és politikai befolyásuk. A Jobbik jelöltje, Jakab Péter arra hívta fel a figyelmet, hogy a jelenlegi kormányt nem érdekli valójában az elvándorlás, mert amíg olcsón be lehet hozni a Kelet-európai vendégmunkásokat, addig nekik kedvező ez a rendszer. A bérunió viszont a minőségről szólna, és arról, hogy azokkal a fizetésekkel itthon lehetne tartani a hazai, képzett munkaerőt. Zárásképpen elmondta, olyan érdemelvű társadalmat szeretnének építeni, ahol a szorgalmas megy előre, a lusta hátra, a bűnöző pedig börtönbe. Juhász Veronika (MKKP), a vitasorozat eddigi első női képviselőjelöltje a párt egyik ismert szlogenjével csatlakozott a vitába: „ne kelljen dolgozni, de legyen pénz”. Ennek ellenére, amikor Gulyás Márton megkérdezte, hogy támogatnák-e az alapjövedelem koncepcióját, nem adott egyértelmű választ.
A Partizán vitasorozatának utolsó vidéki állomása Szeged lesz, a téma a Demokratikus Európa. Május 18-án, szombaton az IH Rendezvényközpontban fog vitázni Turcsán Szabolcs (LMP), Rónai Sándor (DK), Ujhelyi István (MSZP-P), Balczó Zoltán (Jobbik), Donáth Anna Júlia (Momentum) és Fűrész Gábor (MKKP). Másnap pedig Budapesten a Vasas Székházban lesz a listavezetők vitája, amin Vágó Gábor (LMP), Dobrev Klára (DK), Tóth Bertalan (MSZP-P), Gyöngyösi Márton (Jobbik), Dr. Cseh Katalin (Momentum) és Döme Zsuzsanna (MKKP) vesznek részt.