Az élmény
ahhoz volt hasonló, amikor egyszer egy kurvákat futtató fickótól érdeklődtem arról, hogy milyen társadalmi felelősségvállalási programja van a cégének…
A kínos másodperceket egy jóarcú hölgy próbálta konszolidálni, amikor megadta a Finastra központjának elérhetőségét.
Az egykori IND sikerbázis miskolci irodáját (pillanatnyilag Finistra miskolci központja) azért kerestük meg, mert több dolgozó is jelezte az eszakhirnok.com-nak, hogy hipp-hopp kirúgták a cégtől. Nem hivatalos hírek szerint korábban az IND két milliárdért cserélt gazdát.
A cég munkatársaitól megtudtuk, néhány napja teljesen váratlanul a részben indiai kézben lévő cég képviselői bejelentették, hogy a szoftverfejlesztői munka egy részét ezentúl Indiában fogják helyi munkásokkal megoldani.
A hír azért izgalmas, mert korábban senki sem gondolta, hogy a menőnek számító programozó munka is bizonytalan lehet egyik pillanatról a másikra.
Az egyik munkatárs szerint az indiai kiszervezés a káosz jele a cégnél, az indiai fejlesztők szerinte a fasorban sincsenek és nagyon lusták. Ezt annak alapján állította, hogy többször járt hivatalos küldetésben az országban.