Úgy gondolom, sikerült egy jó koncepciót kidolgozni, ami alkalmazkodik a terület adottságaihoz. Pontosan tisztában vagyunk vele, hogy a beruházásnak fontos szerepe van Miskolc jövőjét illetően; nagy hatással lesz a turizmusra, a gazdaságra, és természetesen az itt élők életminőségének javulására is. Az élményfürdő alappillére lesz a város turizmusának – hangoztatta Wolfgang Vanek tervező.
Az öt, ellipszis alakú épületben sakk-, pezsgő-, élmény- és wellness-medence, a tinédzsereknek három csúszdával ellátott medence, és külön egy élménymedence, a kisgyermekeknek két gyermekmedence és egy vizes játszótér jön létre, ezen kívül épül még kültéri medence is.
A strand engedélyes terveit nemzetközi tervező konzorcium készítette, amelynek élén az osztrák tervező, Wolfgang Vanek áll, aki számos európai fürdő, irodaház, hotel, középület és lakóház nemzetközileg elismert tervezője. Az ünnepségen kiemelte, az első megbeszélések után szimpatikus volt számára, hogy a városvezetés a minőségre törekszik a beruházásnál.
boon.hu