● Budapesten 160 ezer

forint az átlagos bérleti díj május közepén, ami 7 százalékos drágulást jelent.

● Debrecenben 100 ezer forintért kínálták az albérleteket, Szegeden 95 ezer forintért, Pécsen pedig 85 ezer forintnál járt a piac.

Az ingatlan.com legfrissebb elemzésében pedig azt nézte meg, hogy milyen helyzetből indul a szezon.

Budapesti körkép
Az albérletpiac alakulását, ezen belül a bérleti díjakat inkább a kínálat határozza meg, mivel a kereslet évek óta meglehetősen erős. A fővárosban az idén – tavalyhoz képest – 70 százalékkal nőtt a kereslet, vagyis az egy-egy kiadó lakásra jutó érdeklődők száma. Ugyanakkor május közepéig nem került több kiadó lakás a piacra, azaz a kínálat stagnált – mondta az elemzést ismertetve Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. A szakember hozzátette, hogy a fővároson kívül sem bővült számottevően a
kínálat.

Egyetemvárosok, bérleti díjak, eltérések
A vidéki egyetemvárosok közül Pécsen a kereslet 17 százalékkal, a kínálat pedig 14 százalékkal nőtt, ugyanakkor az átlagos bérleti díj az egy évvel korábbihoz képest 15 százalékkal 85 ezer forintra mérséklődött.

Más volt a forgatókönyv Miskolcon: a kereslet több mint 60 százalékkal nőtt, a kínálat pedig közel a duplájára bővült, a bérleti díj pedig 14 százalékkal 80 ezer forintra ugrott. – Miskolcon egy évvel korábban nagyon szűk volt a kínálat, így hiába bővült jelentősen, az erős kereslet feljebb húzta az alacsonyról induló árakat – fogalmazott a szakember.

Győrben az idén 20 százalékkal kevesebb kiadó lakásból lehetett válogatni, miközben a kereslet itt is közel 70 százalékkal erősödött. Ezek eredőjeként az átlagos bérleti díj egy év alatt 10 százalékkal 110 ezer forintra nőtt.

Az ingatlan.com elemzése szerint Debrecenben az átlagos bérleti díj 11 százalékkal 100 ezer forintra, Szegeden pedig visszafogottabban, 6 százalékkal 95 ezer forintra emelkedett.

https://borsodihir.hu/helyben-jaro/2019/05/a-miskolci-alberletpiacon-oriasit-ugrott-a-kereslet