A szarvasi Gallicoop
Zrt. hazánk egyik vezető baromfi feldolgozója. Ezer embernek ad munkát a cég, amely egyre nehezebben talál helyi vagy környékbeli dolgozókat, így a Békés megyei kisvárosban az utóbbi időben megjelentek az ukrán, indiai és mongol vendégmunkások.
Műszak után várom a cég bejárata előtt a dolgozókat. Könnyű felismerni őket. Indiainak tűnő arcok. Egyikük fején rózsaszínű turbán, ez már vélhetően a divat eredménye. Kedélyesen tekernek a cégtől a kerékpárútra, amikor megszólítom őket. Lassítanak, megállnak. Majd érdeklődve figyelnek, mit is akarok.
Interjút szeretnék tőlük kérni. Váltanak néhány mondatot – vélhetően – pandzsábi nyelven, majd a turbános szószóló igent mond, és várja, hogy elkezdjük az beszélgetést. A csapat Pandzsábból érkezett hét hónappal ezelőtt. Nem hindu, hanem szikh vallásúak, mint a legtöbben Pandzsábból. Ez a régió a pakisztáni határ mellett található.
A beszélgetés már az elején kezd egy kicsit nehézkessé válni, ugyanis az indiaiak – meglepetésemre – nem beszélik túl jól az angolt. Minden kérdés után váltanak néhány szót.
Mint kiderül, az állást egyikük barátja találta nekik, aki egy budapesti indiai étteremben dolgozik.
Szeretik a munkájukat. Elmondásuk szerint nem túl nehéz, csak csomagolják a termékeket. Igaz, hogy három műszakban, így kevés idejük marad másra. Szeretném tisztázni a kérdést a kerékpárjaikkal kapcsolatban, a városban ugyanis az a hír járja, hogy a bicikliket is a Gallicooptól kapták. Ezt az indiaiak tagadják. Elmondásuk szerint saját maguk vették a bicikliket.
Egy lakásban laknak öten a húsz indiaiból, akik Szarvason vannak. Nem egyértelmű, hogy jó-e a fizetés. Egyszer azt mondják, hogy nem akarnak elmenni Szarvasról, jól érzik magukat. Máskor viszont azt mondják félig viccelődve, hogy
„ha tudok jobban fizető állást, akkor szóljak”.