Egyelőre 30 napra zárták be, a Miskolcon egy informatikust pengével támadó cigány fiút

Egy hónapra elrendelték

a letartóztatását annak a fiatalkorú gyanúsítottnak, aki a gyanú szerint a miskolci sétálóutcán egy általa otthon készített, műanyag darabra barkácsolt zsilettpengével okozott súlyos sérülést egy férfinak.

Május 18-án a hajnali órákban a sértett szóváltásba keveredett a miskolci Széchenyi utcán három férfival, akik közül az egyik zsilettpengével az arcán megvágta a sértettet. A vágott seb a sértett bal arcán keresztül egészen a sértett füle előtti területig tartott, ezen kívül a sértett nyelvén is metszett seb keletkezett. A sérülések várhatóan nyolc napon túl gyógyulnak majd.

A gyanúsított ellen súlyos testi sértés miatt indult eljárás.

Az eljárás adatai alapján megállapítható, hogy a cselekmény elkövetésénél a gyanúsított több barátjával, illetve ismerősével együtt tartózkodott a helyszínen, akik kihallgatása még folyamatban van, ezért alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított a tanúk esetleges befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítást. Ezentúl a cselekmény brutális elkövetési módjára, és a gyanúsított életvitelére tekintettel, alaposan tartani lehet attól, hogy a férfi szabadlábon hagyása esetén újabb bűncselekményt követne el.

Mindezen indokok alapján a járásbíróság nem látott lehetőséget enyhébb kényszerintézkedés alkalmazására, így a gyanúsított letartóztatását június 23-ig elrendelte.

Fotó: Az áldozat cipője