Nemzeti Dal.
(Senki-Se írta, és terjed, mint a „futó-tűz”…)
Talpra magyar, hív az urna!
Meg ne válaszd Viktort újra!
Kibírsz vele még négy évet…?
Ez a kérdés…! Válassz, kérlek!
Mi magyarok…, annyi mindent elcseszünk!
Elveszünk, ha nem maradt egy csepp eszünk!
Alkotmányunk véres kardja,
Hajszálon függ, rozsda marja.
Nevet rajtunk Európa:
„Lázadj már, te idióta!”
A magyarok szégyene, hogy kertelünk,
Felkelünk, de odacsapni nem merünk!
Nincsen jövőnk, csúf a múltunk,
Jelenünkből nem tanultunk!
Sírunk, hogy a sors lecsap ránk,
Nem hogy inkább, észbe kapnánk!
A magyarok kedvelik a bánatot,
Állnak, mint a vágóhídi állatok!
Fényesebb a lánc a kardnál…,
Fegyvert fogni mér’ akarnál…?
Fogjál inkább papírt-tollat!
Valljad be az adót holnap…!
A magyarok jámborsága végtelen,
Képtelen ezt felfogni, az értelem!
Gazdaságunk, büszke gálya,
Nyugdíjpénzünk elment rája!
Lyukas csónak, nem gyorsnaszád,
Lapát helyett…, fogjunk kaszát!
A magyarok istenére, mit teszünk…?
Kik leszünk, ha hullámsírban itt veszünk?
A magyar név megint szégyen!
Nem mutat jól nagy mellényen!
Még hogy e nép vitéz, bátor…?
Mit keres itt a diktátor…!?
A magyarok istenére, mit várunk…?
Kit ámítunk azzal, hogy MI diktálunk?
Száz trafiknak egy a vége…,
Megy a Lázár bal zsebébe!
Jobb felől…, a Közgép tömi:
Ettől szép, a rabló-römi…!
A magyar nép önérzete szép dolog,
CBA-val jobban megy, a mélytorok!
Orosz testvér…, orosz atom…,
Levizsgáztunk! Pribék-szakon!
Büszke ránk az elvtárs, Putyin:
Soha nem nyert ennyit, mutyin!
Jövőnk múltján ötágú a szégyenfolt,
Vörösebb, a vérnarancs, már régen volt!
Hol sírjaink egykor állnak,
Nyugodt földet nem találnak.
Verejték lesz ott a harmat,
Ez a sorsa a magyarnak?