A bíróság
által megállapított tényállás szerint 2016 júliusában másod- és harmadrendű vádlott Pereces városrész egyik játszóterén veszett össze, mely után mindketten hazaindultak. A harmadrendű vádlott számára ezzel nem fejeződött be a vita, így még aznap este megjelent a másodrendű vádlott háza előtt egy szamurájkarddal. Ezt látva a másodrendű vádlott egy vascsövet vett magához, és kiment a ház előtt kiabáló férfihoz.
A kölcsönös szóváltás során megegyeztek, eldobják a kezükben lévő „fegyvereket” és ököllel mennek egymásnak.
Az ítélőtábla közleménye szerint a verekedés közben otthon tartózkodott másodrendű vádlott fia is, a fiatalkorú elsőrendű vádlott, aki látva a kinti verekedést, apja védelmére kelve körülbelül 3-4 alkalommal megrúgta a földön fekvő harmadrendű vádlott mellkasát, de többször megütötte a hátát is, amikor megpróbált felállni. A vádlottak verekedésének a szomszédok vetettek véget, akik szétválasztották a három férfit. A harmadrendű vádlottnál a mellkasát érő ütések miatt légmell alakult ki, mely közvetetten életveszélyesnek minősül. A többi résztvevő 8 napon belül gyógyuló, zúzódásos sérüléseket szenvedett.