Rossz nézni és belegondolni abba, mi történhet ezekkel a fákkal. Kertész, tájtervező, műszaki ellenőr látta, engedte ezt ?

Tisztelt Északhírnök !

Mostanában egyre többet hallhatunk a miskolctapolcai strand fejlesztésének beindulásáról. Szuperlatívuszokat használnak egyesek a megvalósítandó élményfürdőről, olvashatjuk a következőket; álomfürdő, világszínvonalú fürdő komplexum, egyik legnagyobb lesz, egyedülálló attrakciókkal , satöbbi. Nemrégen látványos alapkőletételről is tudósítottak a helyi és országos médiumokban és máris nagyszabású földmunkák indultak be a területen.
Emlékezhetünk még, hogy a régi strand területének beépítésekor milyen hangsúlyos szerepet kapott a miskolci városvezetés által oly sokat hangoztatott „green-city” elv, melynek egyik látványos mozzanataként akkor az építkezés megkezdése előtt bekalodázták az ott található fákat, így védve a törzsüket az esetleges sérülésektől.
Most úgy tűnik, a kivitelezők „nem kapták utasításba” ennek az elvnek a betartását. Az említett földmunkák melléktermékeként kitermelt földhalmokat simán rátolták a Fagyöngy utcai fasor egy részére, a mellékelt fotókon is látszik, hogy legalább 3-4 méter magasságig „szügyig”állnak a fák a föld-és törmelék halomban. Rossz nézni és belegondolni abba, mi történhet ezekkel a fákkal. Kertész, tájtervező, műszaki ellenőr látta, engedte ezt ?

Üdvözlettel:

Szabó Szilárd