06. 06. 8:00 Előkészítő
ülést tart a Miskolci Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint 2017 novemberében Miskolcon az 1. számú posta előtti járdaszakaszon gépkocsijával szabálytalanul megállt, hogy ott felvegye barátját és együtt induljanak tovább. Ezt észrevették a közelben lévő önkormányzati rendészek, köztük az egyik sértett. Intézkedni kezdtek a vádlottal szemben, de már az adatrögzítés során ellenállásba ütköztek: a vádlott kiszállt autójából, trágár kifejezéssel illette őket és a korábban átadott iratait megpróbálta visszavenni a sértett kezéből. A vádlott ezt követően a rendészek figyelmeztetése ellenére el akarta hagynia helyszínt. Hogy ezt megakadályozzák, megfogták felkarját és testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A vádlott ekkor azt mondta a sértettnek, hogy „lelőlek” és nadrágja jobb zsebéből kivette engedéllyel tartott gázfegyverét és azt csípőmagasságban a sértett felé emelte. Amikor a sértett a vádlott felé indult, ekkor a vádlott eltette a fegyvert, közben a rendészek a földre vitték. A vádlott ismét megpróbált fegyvere után nyúlni, de azt elvették tőle. A vádlott ellenszegülése ellenére megbilincselték és értesítették a rendőrséget. A 2018. július 1-jén hatályba lépett új büntetőeljárási törvény lehetővé teszi, hogy a bíróság – amennyiben annak törvényi feltételei fennállnak – az előkészítő ülésen ítélettel döntsön a vádlottak büntetőjogi felelősségéről. Ennek hiányában az eljárás tovább folytatódik, a bíróság az ügyben tárgyalást tűz és megkezdi a bizonyítási eljárást.
2019. 06. 06. Mezőkövesdi Járásbíróság • Fszt. 2. sz. tárgyalóterem 7.B.105/2019. S. T. vádlott garázdaság vétsége és más bűncselekmény 2019. 06. 06. 8:30 Tárgyalást tart a Mezőkövesdi Járásbíróság annak a vádlottnak az ügyében, aki a vádirat szerint közlekedés közben, 2018. októberében észrevette a tőle külön élő feleségét és annak élettársát, és követni kezdte őket. Amikor megérkeztek úticéljukhoz egy borsodi kistelepülésre, akkor a vádlott is leparkolt a ház előtt, kiszállt és trágár módon kiabálni kezdett, majd támadó szándékkal a kapun keresztül megragadta a sértett ruházatát. A sértett önvédelemből a nála engedéllyel tartott gázpisztolyból leadott egy lövést, és kihasználva, hogy a vádlott megtántorodott, egy baltanyelet is magához vett, ezzel próbálta őt távoltartani. Nem járt azonban sikerrel, mert a vádlott elérte, karmolni kezdte és a haját tépte, így mindketten a földre kerültek. A vádlott a sértett szemét nyomkodta, illetve megszerezte a baltanyelet. A feleség vette ki a kezéből és ütött egyszer a derekára, amelynek hatására a vádlott felhagyott cselekményével és elhagyta a helyszínt. Akár a bizonyítási eljárás befejezése is várható.
2019. 06. 06. Miskolci Törvényszék • I./113. sz. tárgyalóterem 15.B.51/2018. B. A. vádlott emberölés bűntettének kísérlete 2019. 06. 06. 8:30 Tárgyalást tart a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, akit emberölés bűntettének kísérletével vádol az ügyészség. A vádirat lényege szerint az ittas állapotban lévő vádlott Miskolcon a Békeszálló telepen egy korábbi szerelmi viszonya okán vitába keveredett egy férfival, a vádlott életveszélyesen megfenyegette az ott tartózkodó társaságot, elment, majd pár perc múlva egy karddal a kezében tért vissza, amellyel először megrongált egy ott parkoló autót, aztán csapkodni kezdett, de többeknek sikerült elugrani a kard útja elől. A vádlott a kerítéskaput is ütni, rugdosni kezdte, a rácsokon keresztül a bent lévők felé szurkált, de a távolság miatt nem sikerült elérnie senkit. A vádlott észrevette a sértettet, aki éppen arra járt, és anélkül, hogy ő bármit mondott vagy tett volna, a sértettre förmedt és a karddal a fejére vágott, az arcát mintegy 20 cm hosszan megvágta. A sértett erősen vérezni kezdett, összeesett és eszméletét vesztette. A vádlott elmenekült a helyszínről. A halálos sérülés elmaradása kizárólag a véletlennek köszönhető