Miskolcért másképpen. Szerintem
kicsit félrevezető így kiragadni egy évet, mert igazából nem vezet igazán hosszútávú következtetésekre. Kicsit olyan ez, mintha veszünk két vállalkozót, akiknek folyamatosan esnek be a kisebb-nagyobb munkák. Az egyik rendszeresen kap munkákat, míg a másik tavaly elszámolt egy nagyobb munkával, de igazából több év vonatkozásában nem túl jók az eredményei a másik vállalkozóhoz képest és a tavalyi eredmény azt sem jelenti, hogy az első idén ne keresne kétszer annyit, mint a másik. Nagyjából szerintem így járt Miskolc is.
Szóval szép dolog, hogy a városban tavaly több lakás épült, mint Debrecenben vagy Szegeden, de ehhez az kellett, hogy Miskolc egy igen kiemelkedő (!), még a másik két város gyengébb évet hozzon. Ha megnézzük az elmúlt mondjuk 5 (vagy akár 2-3) év statisztikáit, akkor Miskolcon 487 db lakás épült, Debrecenben 1483 db, Szegeden pedig 1237 db. Tehát miközben a másik két nagyvárosban folymatosak voltak a lakásépítések, Miskolcon ez csak 2017-ben indult be. Például 2016-ban csak 36 db (!) lakás épült, miközben Debrecenben 287 db, Szegeden meg 342 db, tehát érdemesebb hosszabb távon szemlélni a dolgot, mert sok múlik azon, hogy mit melyik évben számolnak el…
Másrészt az is szép dolog, hogy a cikkben szerepel, hogy több lakás épült Miskolcon (229 db), mint Kecskeméten (227 db, szóval 2 db a különbség), de azért azt sem szabad elfelejteni, hogy az egyik városban kb 150ezren, míg a másikban 110ezren laknak, szóval Miskolcon 1000 lakosra 1,53 db építkezés jutott, még Kecskeméten pedig 2,06 db, miközben ez az érték a kb 80ezres Szombathelyen mondjuk 2,72 db.
Tehát igazából örömteli, hogy Miskolcon aránylag több lakás épült, de ez leginkább annak tudható be, hogy 2016-ig kb a fű se nőtt, miközben 2014-ben Debrecenben több lakást adtak át, mint Miskolcon az elmúlt 5 évben ezzel a kiemelkedő évvel együtt. Másrészt mivel aránylag kis számokról beszélünk, ezért nyilván egy-egy nagyobb projekt jelentősen megdobja a számokat, mert az elmúlt 2-5 év adatiaval Miskolc a fasorban sincs a lényegesen kisebb városokkal szemben sem.