Tisztelt Elnök Úr!

Az Alaptörvény 7. cikk (1)-(2) bekezdése, valamint az Országgyűlésről szóló 2012. évi XXXVI. törvény 42. § (8) bekezdése alapján írásbeli választ igénylő kérdést kívánok benyújtani Az írásbeli választ igénylő kérdés címzettje: Dr. Kásler Miklós, emberi erőforrások minisztere Az írásbeli választ igénylő kérdés címe: „Miért zárják be a Miskolci Semmelweis Kórház szülészetét?” Tisztelt Miniszter Úr! Miközben Magyarország Kormánya a gyermekvállalás fontosságát hangsúlyozza, a Miskolci Semmelweis Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának dolgozói tudni vélik, hogy osztályukat be fogják zárni, illetve átköltöztetik a már jelenleg is leterhelt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházba.

Az ettől való jogos félelem miatt az osztály 114 dolgozója – orvosok, szakdolgozók, aneszteziológusok, aláírásukkal igazolható módon – levélben kérte az intézmény vezetőjét, Dr. Révész János Főigazgató Urat a Miskolci Semmelweis Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának jelenlegi formában történő megőrzésére. A levelet a dolgozók a Fidesz több – többek között miskolci – országgyűlési képviselőjének is eljuttatták, választ azonban nem kaptak, ezért a levél szövegét szó szerinti formában az alábbiakban bocsátom Miniszter Úr rendelkezésére:

„Tisztelt Dr. Révész János Főigazgató Úr! A Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának orvosai, szakdolgozói, altatóorvosai, aneszteziológiai asszisztensei, kisegítő személyzete nevében az alább részletezettek miatt Főigazgató Úr segítségét és közbenjárását kérjük. A Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztálya kb. 250000 miskolci és Miskolc környéki beteg ellátását végzi. Az évi 2300 körüli szülésszám megyei ellátottsági szinten kiemelkedő, valamint az emelkedő szülésszám az országos tendenciával szemben különösen örvendetes. Ebben az osztály családbarát berendezkedésének, szemléletének szerepe egyértelmű, melynek kialakításához rendkívül sok segítséget kaptunk cégektől, civilszervezetektől, az osztályon ápolt betegeinktől és az osztály által működtetett alapítványból befolyt összegből. 6 db egyágyas szülőszobánk, 4 családi gyermekágyas kórtermünk van. Ezen kubatúrával osztályunk országos és megyei szinten is egyedülálló. Az osztály a megyében elsőként kapta meg az UNICEF Bababarát Osztálya címet, melyet azóta is magáénak tudhat. Az osztály nőgyógyászati tevékenysége is kiemelkedő. Itt történik a megyei onkosebészeti ellátás döntő többsége, a megyében csak itt dolgozik nőgyógyász-onkológus ill. nőgyógyászati daganatsebész. Évi több, mint 350 laparoszkópos, közel 100 hiszteroszkópos műtétünk az egyetemi klinikai ellátással is felveszi a versenyt. Az országban csak néhány nőgyógyászati osztályon működik emlősebészet, mely a nyugati országok mintájára Dr. Póka Róbert Debreceni Egyetem Női Klinikájának intézményvezető professzora szerint is a követendő út. Osztályunkon évi kb. 250 döntően malignus emlőelváltozás műtét történik 2 emlősebész kollégának köszönhetően. Rekonstrukciós emlőműtétek csak osztályunkon történnek. Fentiek hangsúlyozására azért van szükség, mert a kórház korábbi vezetősége az egynapos sebészeti ellátás kialakítására elköteleződött. Ezen elkötelezettséget megértjük, de az egynapos sebészet kialakítását egy meglévő megyei és országos szinten szinte egyedülállóan működő infrastruktúra megszüntetése árán tervezi megvalósítani. Amennyiben ez létrejön, a két telephely összevonását követően várhatóan ilyen szintű betegellátás nem lesz biztosított. 2018.10. hótól az új kórházvezetés, elsősorban az orvos igazgatón keresztül, aki egyben a Megyei Kórház Nőgyógyászatának osztályvezetője is, az alábbi intézkedéseket foganatosította, minden indoklás, szakmai, humánpolitikai érv nélkül, egyértelműen az Osztály zavartalan működését veszélyeztetve: – heti 2 napra aneszteziológus szakorvos átirányítása, csökkentve műtéti kapacitásunkat – heti 2 fő/nap aneszteziológus asszisztens átirányítása – a megyei kórház nőgyógyászatára 7 rezidenst vettek fel, osztályunkra 1-et – két, ügyeleti ellátásra osztályunkra jelentkező debreceni szakorvosjelölt ügyeleti munka ellátására történő szerződés kötése, illetve munkába állásának nehezítése. – aneszteziológusi szakvizsgával rendelkező, ezt nem gyakorló nőgyógyászok aneszteziológiai ügyelet vállalására utasítása – rezidensünk SBO-s gyakorlata alatt az itteni ügyeletek alóli mentesítése – eszközigényléseink válasz nélküli elutasítása – 2018.06.01-i határidővel a nőgyógyászati inkontinencia, endokrinológia, onkológia (!!!) járóbeteg rendelések áthelyezése – 2019.06.01-i dátummal emlősebészet járó- és fekvőbeteg ellátás áthelyezése Emlősebészeti tevékenység a Semmelweis Tagkórház Szülészeti Osztályán: Emlősebészeti tevékenység 2015 novemberében indult a fenti osztályon. Két plasztikai sebész és sebész szakvizsgával rendelkező kolléga részvételével. A részleg létrehozását a külföldi, a nyugat1 európai országokban meghonosodott gyakorlathoz igazodva, valamint a hazai igényekhez mérten alakítottuk ki. Az eltelt évek alatt bebizonyosodott, hogy a betegek igénylik, szeretik a nőgyógyászati osztályon történő ellátásukat, gyógykezelésüket. 2016-ban 210 műtéti beavatkozás történt, az emlő jó- és rosszindulatú daganata miatt. A járóbeteg forgalom ebben az évben 1146 beteget jelentett. 2017-ben 195 műtéti beavatkozást végeztünk. Az ambuláns betegforgalom 1043 volt. 2018-ban a műtéti szám 228-ra emelkedett, a járóbeteg forgalom 1345-re nőtt. A 2018-as éves ápolási idő 3,2 nap volt. A rosszindulatú emlődaganattal bíró páciensek a diagnózis felállítása után az onkológiai javaslatot követően 2-3 héten belül műtétre kerülnek, de a benignus elváltozások műtétjét is egy hónapon belül el tudjuk végezni. A műtéti beavatkozások az emlő jó- és rosszindulatú daganatai miatt, valamint a rosszindulatú betegség következtében kialakult emlőhiány pótlása, rekonstrukciója céljából történnek. Ilyen irányú műtéti tevékenység, rekonstrukció régiónkban egyedülálló. Az elmúlt időszakban felvetődött és komoly elhatározás született ezen osztályon történő emlősebészet kiszervezéséről a Megyei Kórház Sebészeti Osztályára. Úgy gondoljuk, hogy egy sebészeti osztályra történő visszaintegrálás – ismerve azon osztály műtéti terheltségét, betegforgalmát, aneszteziológiai hiányosságát – visszalépést jelentene a betegellátásban. A fejlődés, az előrelépés és a jövő is mindenképpen onkoplasztikai jártassággal bíró kollégák részvételével kialakított önálló emlőprofilú osztály lehet. Ezért úgy gondoljuk, hogy annak megvalósításáig egy jól működő, jól szervezett nőgyógyászati osztályon történő emlősebészet megszüntetése a betegellátásában jelentős visszalépést jelent. 2019.03.28-án kötelezően tartandó osztályértekezletet tartottunk, melyen a kórházvezetést az orvosigazgató úr képviselte. Feltett kérdéseinkre többnyire kitérő, konkrétumokat nélkülöző válaszokat adott. Ezzel szemben a Szemészeti, Fül-Orr-Gégészeti Osztály értekezletén azt jelentette ki, hogy ezen osztályok illetve más egynapos sebészeti ellátásban részt vevő szakmák az osztályunk helyére költöznének. Kijelentette, az már egyértelművé vált, hogy az emlősebészeti profilt az Általános Sebészethez csatolják. Az emlősebészeinkkel folytatott tárgyalások folyamán derült fény azon szándékra, hogy az emlősebészet központi telephelyre történő átszervezése után a nőgyógyászati osztály elköltöztetése a következő lépés, mivel a létrehozandó egynapos sebészeti osztály kialakítását osztályunk jelenlegi épületében tervezik megvalósítani. Az orvos igazgató egyértelmű ezirányú szándéka már hallomásból ismert volt, de kézzelfogható realitása cselekvésre kényszerít minket. Az egynapos sebészet kialakításnak kötelezőségét törvénymódosítással vonták vissza, az erre való hivatkozás a kórházvezetés részéről hiteltelen. A leírtak alapján kérjük Főigazgató ÚR közbenjárását az osztály jelenlegi integritásának megőrzése érdekében. Ez nem elsősorban az osztály kötelékében dolgozó több mint 150 munkatárs érdeke, hanem azé a 250.000, nagyobbrészt miskolci emberé, akiknek az ellátását végezzük. Az országban évi 4500 szülést ellátó intézmény példanélküli, a legnagyobb osztályokon, Klinikákon is épp meghaladja a 3000-et a szülésszám. Az általános sebészeti ill. urológiai osztályok összevonásával járó ellátásbeli problémák, orvos- és szakdolgozói hiány kialakulása mindenki számára jól ismert és joggal lehetne elrettentő, intő példa. A szülészetek összevonásával hasonlónak kitenni a lakosságot jogos felháborodást váltana ki, emiatt is felelőtlen döntés. Egy ekkora 2 forgalmat bonyolító szülészet kialakítása minden szempontból szembemegy a családközpontú szülészetek kialakításának kormányzati szándékával. Osztályunk jelenlegi formájában való megőrzése, emlősebészeink áldozatos munkájának megtartása érdekében minden lehetséges eszközt készek vagyunk megragadni. Bízva segítőkész közreműködésében maradunk tisztelettel Semmelweis Tagkórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályának dolgozói” Mindezek után kérdezem Miniszter Urat, miért akarják a korábban is elismert Miskolci Semmelweis Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályát bezárni, illetve átköltöztetni a BorsodAbaúj-Zemplén Megyei Kórházba, szembe menve a szakma álláspontjával, az ellátottak érdekeivel, de még a kormányzat családbarát szülészetek kialakítására irányuló kommunikációjával is. Hajlandó-e Miniszter Úr bármit is tenni azért, hogy meghallva a szakma álláspontját megőrizze a Miskolci Semmelweis Kórház Szülészet-nőgyógyászati Osztályát a jelenlegi formájában. Ha igen, mit, ha nem, kérem tájékoztatását az osztály megszüntetésének, átköltöztetésének várható időpontjáról. Várom érdemi válaszát! Budapest, 2019. június 07. Tisztelettel, Jakab Péter országgyűlési képviselő