A területek és a települések
elvesztése egyben azt is jelentette, hogy ettől az időtől kezdve Miskolcnak kellett betöltenie olyan funkciókat, amelyeket korábban nem töltött be. Például a trianoni döntés eredményeként került Miskolcra a bányakapitányság, az erdőigazgatóság. Érdekesség, hogy akkoriban – és ennek éppen százéves évfordulója van – helyezték át Miskolcra az Eperjesi Jogakadémiát. Miskolcon akkoriban ezeknek az intézményeknek az infrastrukturális adottságai sem voltak meg. Furcsa kifejezés, de sokat emlegetik, hogy Miskolcnak fel kellett nőnie ehhez az új szerepkörhöz. Miskolc számára – fura ebben a kontextusban emlegetni – ez a fejlődést jelentette. Ennek a helyzetnek köszönhetően olyan középületekkel gazdagodott Miskolc, mint a Deák téri erdőigazgatóság vagy a mostani Soltész Nagy Kálmán utcán a bányakapitányság. Építészetileg is komoly változáson esett át ekkoriban például Miskolc.
Érthető módon beindult egy népvándorlás is.
Nagyon sokan rekedtek a trianoni döntés nyomán a határ túloldalán. Közülük sokan választották azt, hogy – annak ellenére, hogy szülőhelyükről volt szó – elutasítják a kisebbségi létet, otthagyják addigi egzisztenciájuk tárgyi közegét, a temetőben nyugvó felmenőiket. Mozdítható, személyes holmijaikkal felkerekedve átköltöztek a magyarországi területekre. Ebben az időben Miskolcon komoly lakásínség volt az átköltözők miatt. Eltartott pár évig, amíg ezt a helyzetet kezelni tudta az akkori városvezetés. Például a húszas évek közepéig eltartott, mire kiépült a Hodobay Sándor telep a Búza tér és a Szentpéteri kapu között, ahová kifejezetten az elcsatolt területekről menekült családokat telepítették le. Mai utcanevek is beszédesen őrzik ezt a korszakot: Kassai utca, Eperjesi utca, Gömöri utca…