Miskolctól 15 km-re, Sajósenyén

. 500 lakosú falu. A Máriássy család kúriája volt, a 18. század végén építtették.

Minek nekem? Mert „kell egy hely”. Ezzel a címmel írt sorozatot az egyetemi lapban Dávid, a Fiunk. Igen, kell egy hely, ami Dávid emlékét őrzi. Egy évig kerestem a méltó helyet, ahol a Furmann Dávid Társadalomkutató és Innovációs Központ működhet. Azt tudtam, hogy falun kell lennie, méghozzá itt: északkeleten. Mivel nekem Sajóvámos a világ közepe, soká itt keresgéltem. Dehát Senye csak két kilométerre van innen, és szintén Édesapám körzetéhez tartozott, ő gyógyította ott is a betegeket. A gyerekek is Vámosra jártak Senyéről iskolába, oda, ahol az Édesanyám tanított, és ahová én is jártam két évig. Egykori osztálytársam, a mostani polgármester mutatta meg a falu közepén álló, éppen eladó kúriát. Első látásra megdobbant a szívem. Igen, ez méltó lehetne.
Már az enyém, legalábbis háromnegyede. A többi az Önkormányzaté. Így akartam, maradjon tulajdonos a község is. A Pesten élő leszármazottaknak, akiktől a felerészt vettem, megígértem, hogy kialakítok egy emlékszobát, ahol a Máriássy család és Sajósenye emlékeit gyűjtöm, őrzöm, megmutatom.
A ház előtt áll egy hársfa. öt méter az átmérője, Rákóczi fája. Szeretnék hársfaillatban elaludni, arra ébredni. A kertben kör alakban állnak a fák. Zöld fakerítés, fakapu. Az udvaron kerekes kút. A szobák boltívesek. Vastagak a falak. Műemlékvédelem alatt áll az épület. A földszinti rész központi fűtéses, fürdőszobás. Még az eredetiek a hajópadlók. Van félemeleti rész. Alatta az alagsorban volt a konyha, a kamra. A konyhában a hatalmas régi vastűzhely. Az egész ház alatt boltíves pince. A padlás tágas, gyönyörű.
Akiknek eddig megmutattam, különböző számokat mondtak. Röpködtek a tíz és százmilliók. Mármint hogy mennyit kellene rákölteni. Ötletekben sem volt hiány. Legyen benne panzió. Lehetne konferencia központ, esetleg képzéseket vihetnénk oda. Vagy költözzünk oda, varázsoljuk igazi szuper otthonunkká. De lehetne benne étterem, borozó és így tovább.
Furmann Dávid Társadalomkutató és Innovációs Központ. Ennek szánom. Ezt álmodom oda. Hogy ez mit jelent? Kutatások: ahogy Dávid szeretné. Az ő megmaradt kutatási tervei szerint, az ő szellemében. Arról, hogy mit jelentett a kistelepüléseken élők számára az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk. Hogyan élnek az emberek a falvakban, hogyan változott az életük a rendszerváltás óta. És kutatás arról, hogy Magyarországnak milyen konfliktusai alakultak ki az EU-ban pusztán nyelvi okokból, azért, mert ők mást értenek az általunk használt szavakon. Nemzet, menekült, erős állam, és így tovább.
Innováció. Megújulás. Változás túl a rendszerszinteken. Hiszen a rendszerváltáskor és azóta rendszerszinten megváltoztak a dolgok. De ami azon kívül van? Az életvilágunk? Személyes életünk tere? Közvetlen kapcsolataink? A lelkünk? Merünk végre igazán élni?Vagy túl hosszúra nyúltak azok az évtizedek, melyek alatt totális uralom alatt zajlott még a legszemélyesebb életünk is? Amikor a bizalom körei oly szűkre szorultak, hogy már-már önmagunkban is elfelejtettünk bízni? Elmúlt ez már? Begyógyultak a sebeink? Vagy még sokan most is jeges magányba fagyva mímelik az életet?
Társadalmi innováció. Egyéni és közös életünk megújulása úgy, hogy együtt választjuk ki azt a világot, azt az életet, amit el akarunk érni. És együtt is valósítjuk meg. Innováció=anticipáció+participáció.
Szolgáltatások az egyéni életünk és közös életünk megújulásáért. Településkutatáson alapuló helyi társadalmakat megújító programok. Párkapcsolati, gyermeknevelési, szülő-felnőttgyermek együttélési tanácsadás, mediáció, tréning. A konfliktusokat mi nem megelőzni, pláne nem elrejteni, de még csak nem is „kezelni” akarjuk, hanem felszínre hozni, megoldani.
Egészségfejlesztés. Mert az egészség testi, lelki, társas kapcsolati jólét. Testi bajaink hátterében többnyire lelki bajok állnak. A lelki bajok meg többnyire a megfelelő emberi kapcsolatok hiányából, kapcsolataink torzulásaiból fakadnak.
Hisszük, hogy életünk legfőbb feladata, legfőbb gondja: megválasztani és megvalósítani önmagunkat. Ha tudjuk, hogy kivé akarunk válni, mit akarunk kezdeni az életünkkel, akkor találunk ehhez társakat. Csak szabd, autonóm lények társulásából válhat boldog kapcsolat. Más esetben marad a társas magány. Marad a feszültség, a pánik, a depresszió, a letargia.
Mi segíthet kiemelkedni, változtatni? Felül emelkedni. A művészi élmény keltette katarzis. A hit ereje. Az életünk valóban fontos kérdéseire választ kereső tudományok alkalmazása.
Dávid zenélt. Énekelt, gitározott, dalokat írt az alternatív Müttö együttesben. Játszott a Földes Gimnázium irodalmi színpadán. Írt verseket, cikkeket, esszéket. Foglalkoztatta a tudomány, értelmezni akarta általa a valóságot. Hitt. 27 év. Két diploma. Két kötet. Mennyi nevetés. Mennyi szenvedély. Mekkora nyugalom és önfegyelem. Eltökéltség a változásra és változtatásra. Erő. Szeretet, szeretet, szeretet.
Azt szeretném, ha ezt folytatnánk. Feltárni a valóságot és ahol kell, ott megváltoztatni. Mindig együtt azokkal, akiket érint.
Sajósenye. FuDáTI. Először egy színpadot szeretnék a kertbe. Hogy legyen zene. Szóljon a vers. Nézzünk együtt filmeket. Hiszen, el ne feledjem, Dávid filmrendező akart lenni. Nagy szerelme volt a film. És a házban lesz majd digitális központ, ahol a környező településekről minden fontos adat naprakészen rendelkezésre áll. Ami interaktív. Ahol szerveződhet a helyi szívességcsere. Ahol erősödhet a közösségi önellátás és a kooperáción alapuló piaci hatékonyság. Lesznek előadások, jönnek majd professzorok, akik velünk maradnak beszélgetni, az életünkről.
Ha úgy alakul az élet, hogy muszáj változtatni, mert ami volt, az nem mehet tovább, vagy ha valaki úgy dönt, hogy másként akar élni, az jöhet hozzánk. Segítjük a megújulást. Talán a Megújulás Házává válhatunk. Akár az öltözködésben, a külső megjelenésben, a lakberendezésben való megújulásban működünk közre, akár a meglévő talentumok felismerésében, jobb hasznosításának kitalálásában. Vagy abban, hogy találjuk meg, éljük meg a lehető legjobb, autentikus életünket. Mert megújulhatunk. Mindig vannak választási lehetőségeink. Együtt könnyebb felismernünk és megvalósítanunk.
A leges leges legelső, amit szeretnék: egy világító felírat a kapu felé, kék alapon fehér betűkkel, amin ez áll Furmann Dávid Társadalomkutató és Innovációs Központ. Számomra ez a megújulás.