Turisztikai pénzhez jutott

a Miskolc–Avasi Református Egyházközség

aminek nagy részét felújítási munkálatra fordították, az összeget a Tiszáninneni Református Egyházkerület kiegészítette. A beruházás részeként cserélik a templom zsindelyezését, javítják, illetve pótolják az ereszcsatorna-rendszert, és elvégzik az épület külső, statikus javításait is. Mindezen túl a több száz éves, maga nemében egyedülálló tetőszerkezet megtekintéséhez szükséges belső lépcső kialakítását.

– A munkák most értek látványos szakaszba, a belső térben már kibontották azt a falat, illetve falrészt, ahol a tetőtérbe vezető lépcsősor épül meg, kívül pedig a támpillérek javítását kezdték meg, ezért jelent meg az állvány az épületen boon.hu  infó