Előkészítő ülést tart

a Miskolci Törvényszék azoknak a vádlottaknak az
ügyében, akik a vád szerint (gyermekvédelmi intézetben nevelkedő) kiskorú
lányokat utaztattak Szlovákiába, hogy ott prostitúciós tevékenységet
folytassanak, majd az abból származó pénzt elvették tőlük és saját
megélhetésükre fordították. A sértettek ellenállását alkalmanként testi
fenyítéssel törték meg, illetve „herbálos” cigarettát adtak nekik, hogy bódult
állapotba kerüljenek. Az I. és az V. rendű vádlott – a cselekményről tudva – a
sértettek szállításában működött közre.