„A fiatalok gyakran

el sem árulják az orvosnak, hogy energiaitalokat fogyasztanak, még akkor sem, ha valamilyen szívprobléma miatt már ellátásra szorulnak” – mondja Ofner Péter kardiológus, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főorvosa. Szerinte mindenkinek tisztában kellene lennie a kockázatokkal, de a legtöbben nem tudják, mit okozhat egy-egy ilyen ital. Az első számú hatóanyaguk a koffein, de egy energiaital egyenértékű lehet akár több kávé elfogyasztásával is. A Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság korábbi mérései szerint az instant kávék csészénként 40-50 milligramm koffeint tartalmaznak, az őrölt kávéknál 77–133 milligram­mot mértek, miközben egy félliteres Monster energiaital koffeintartalma a címke szerint 160 mg. Vagyis, háromszor olyan erős is lehet, mint egy instant kávé. Sokan pedig akár kettőt-hármat is megisznak egy nap, mert ezek az italok hamar függőséget alakítanak ki. Sokan képtelenek felébredni nélkülük.

A koffein emeli a stresszhormon szintjét és egyfajta túlélési mechanizmusra készteti a testet. Fokozza a szívverést, növeli a koncentrációt és a vese működését, így vízhajtó hatással rendelkezik. A túladagolása azonban komoly mellékhatásokat okozhat. „Sok fiatal az edzettsége, fizikai teljesítőképessége fokozására használja az energiaitalt, de mivel ez vízhajtó és az edzés során is izzad az ember, könnyen kiszáradnak. Eközben a szív- és érrendszer is fokozott terhelésnek van kitéve a szapora pulzus miatt. A vérnyomást is megemelik ezek a termékek, akik pedig hajlamosak a magas vérnyomásra, azoknál könnyen kialakul a betegség. Egyesek nem is tudják, hogy valamilyen alapbetegségük van, ami a koffein túlfogyasztása miatt aktivizálódik. Ilyen például a szívritmuszavar, amire aztán életük végéig gyógyszereket kell szedni” – mondja Ofner Péter.

A koffein mellett az energiaitalok korábban taurint is tartalmaztak, ami egy serkentő hatású aminosav, növeli a víz és az ásványi sók arányát a vérben. A 2011-es „csipszadó”, vagyis a népegészségügyi termékadó azonban a taurintartalmú üdítőkre 250 Ft/l adót állapított meg, így a gyártók többnyire kihagyják a termékekből vagy mással próbálják helyettesíteni. Az Index például korábban arról számolt be, hogy a HELL-nél az inositol nevű anyagot alkalmazzák, amelyről állították: hatása a taurinéval egyenlő. Ezt azonban nem sújtja az adó.
.
Jövedelmező üzletág
Tizenöt éve, mikor még csak néhány nagyobb és drágább energiaitalt lehetett kapni az országban, mint a Red Bull vagy a Bomba, még nem itta szinte mindenki úton-útfélen ezeket a termékeket. Aztán idővel a nagyobb üzletláncok is rájöttek, hogy ebben bizony van pénz, és elkezdték piacra dobni a saját márkás, olcsóbb energiaitalaikat. Nem volt többé akadály az ár azok számára, akiket korábban visszatartott a termékek drágasága. Szépen fejlődik is a piac, ahogy az a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség (MNKSZ) honlapján közzétett jelentésből is látszik. Eszerint ugyan a termékekhez iskolai büfékben és iskolákban található ital­automatákban már nem lehet hozzájutni, de a fiatalok változatlan lelkesedéssel vásárolják azokat a boltban. Az energia- és sportital forgalma a Nielsen Kiskereskedelmi Indexe szerint például 2014 decembere és 2015 novembere között meghaladta a 20 milliárd forintot.
A felmérések szerint a legnagyobb vásárlói erőt, illetve fogyasztói kört a 15–25 év közötti fiatalok teszik ki, akik számára az energiaitalok már mindennapi fogyasztási cikké váltak, nagyon gyakran a frissítő üdítő alternatívájaként fogyasztják. Akkor is, ha valójában ezek nem arra hivatottak, hogy a szomjat oltsák, és nem egészséges sokat inni belőlük.https://nepszava.hu/3037877_a-szivrohamig-isszak-az-energiaitalokat-a-fiatalok