Vádat emeltek

két férfi ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt. A tényállás szerint a vádlottak egy felsőzsolcai cég alkalmazottai voltak, de 2018 decemberében elbocsátották őket. Elbocsátásuk napján munkahelyükről távoztak, majd egy miskolci sörözőben italoztak, amikor a távolsági buszmegállóba érkezett – volt munkáltatójuk külön buszával – egy férfi és két nő kollégájuk.

A már leittasodott vádlottak odamentek a férfihoz, és egyikük kérdőre vonta, mert azt feltételezték, miatta szűnt meg a munkaviszonyuk.

A sértett hiába szabadkozott, az egyik vádlott ököllel arcon ütötte, amitől a földre esett, majd mindkét vádlott a földön lévő sértettet többször megrugdosta a fején és a felső testén. A bántalmazás folytatását a jelen lévő két kolléganő akadályozta meg úgy, hogy a vádlottakat elhúzták. A sértett a bántalmazás következtében az arc, a fej és az orr 8 napon belül gyógyuló zúzódásos sérüléseit szenvedte el. Könnyű testi sértés vétsége miatt hatályos magánindítványt terjesztett elő.

Az ügyészség az új büntetőeljárási törvény szerinti büntetővégzés meghozatalára irányuló eljárás keretében – figyelemmel arra, a bűncselekmény 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő, az ügy megítélése egyszerű, a vádlottak szabadlábon vannak, a bűncselekmény elkövetését az egyik vádlott teljes körűen, míg a másik vádlott részben beismerte – tárgyalás mellőzésével, minkét vádlottal szemben pénzbüntetést indítványozott.