Az önkormányzat hathatós segítségével több évtizede fennálló problémát sikerült megoldania Miskolcnak. Eddig a háziorvosi rendelőkben a vérvétel és a vérszállítás csak eseti módon történt, most – polgármesteri kezdeményezésre – megszervezték a heti egyszeri lakossági vérvételt és vérszállítást a háziorvosi rendelőkből.

Poncsák Csaba háziorvos szerint örülnek a betegek a kényelmesebb ellátásnak. Tizennégy éve háziorvos, lapunk érdeklődésére azt mondta, amikor idekerült, bevett szokás volt, hogy jött egy autó a hét egyik napján, és elszállította a levett vért a laborba. – Ez annak idején egy csütörtöki nap volt, az eredményeket pedig másnap kaptuk meg. Aztán úgy alakult, hogy kb. hét évvel ezelőtt erre már nem volt lehetősége a betegeinknek, ezért mindenkinek be kellett mennie a kórházba a vérvételre. Ekkor fizetős szolgálatok jöttek létre – emlékezett vissza az orvos.

– A körjáratra igény van azóta is, mert sokkal kényelmesebb a háziorvos rendelőjébe járnia például egy olyan betegnek, aki vérhígítót szed, minthogy elmenjen a lakóhelyétől távol eső kórházba – magyarázta Poncsák Csaba, aki elárulta, a vérvételt annak idején húsz-harminc ember is igénybe vette.