A Waldorf- és más alternatív

iskolák számára betarthatatlanok azok a módosítások, amelyekkel átszabnák a köznevelési törvényt – közölte a Szülői Hang nevű civil szervezet.

A magántanulói státusz tervezett megszüntetéséről szóló indítvány után a parlamenti bizottsági ülésén újabb módosítások születtek. így az alternatív kerettanterv csak akkor lenne jóváhagyható, ha a Nemzeti alaptantervben meghatározott tananyagtartalmakat tanévenként két félévre bontva megjelenítik a kerettantervekben, összhangban a tanulók félévenkénti értékelésével, továbbá az alternatív kerettanterv tantárgyi struktúrája legfeljebb 30 százalékban térhetne az államilag kiadottól.
– A Waldorf- és más alternatív iskolákban a képzés teljesen más ütemezésben, más tartalommal és más módszerekkel zajlik, mint az állami intézményekben. A gyermekek az iskola végére ugyanúgy elsajátítják a törvények által előírt tananyagot, az évenkénti bontás viszont jelentősen eltér, és ezért a Nat által előírt tananyag tartalom nem kérhető számon félévenkénti bontásban. Éppen az alternatív módszertan és tematika teszi ezeket az intézményeket vonzóvá a szülők és gyermekeik számára – írják.
A Szülői Hang szerint a törvénymódosítást csak úgy értelmezhető, mint a Waldorf- és más alternatív intézmények ellehetetlenítésére tett kísérlet.

– Felbecsülhetetlen oktatási tapasztalat és pedagógiai tudás halmozódott fel ezekben az intézményekben, melyeket a törvénymódosítás veszélybe sodor. A XXI. században égető szükség van oktatási módszereink megújítására, melyben az alternatív intézmények élen járnak, tapasztalataikat az állami közoktatás is kamatoztathatná. Megdöbbenéssel látjuk, hogy a kormányzat ehelyett az alternatív intézmények ellehetetlenítésén, kiüresítésén munkálkodik – reagáltak.

Magyarország 40 Waldorf-iskolájába és 54 óvodájába jelenleg több mint 8100 gyermek jár. A 94 intézményben közel 1000 pedagógus dolgozik.