Negyedik alkalommal
rendezték meg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében az Országos Tűzoltó Favágóversenyt.
A megmérettetés 2013 óta nyújt lehetőséget a katasztrófavédelem hivatásos állományának arra, hogy színvonalas szervezés és profi szakmai háttértámogatás mellett mérje össze felkészültségét a motoros láncfűrész kezelésében, illetve a fakitermeléssel összefüggő részmunkákban. A mindig nagy népszerűségnek örvendő, jó hangulatú rendezvény helyszíne, egy év kihagyás után, ismét Varbó-Fónagyság volt.
A versenyzőknek a klasszikus fakitermelő-világbajnokság öt versenyszámában kellett bizonyítaniuk felkészültségüket,
azaz vezetőlemez fordítást és lánccserét kellett bemutatniuk, kombinált és lánckímélő darabolást, farönk döntést, valamint gallyazást kellett végrehajtaniuk. A kívülálló számára talán egyszerűnek tűnő feladatok mögött rengeteg gyakorlás áll, a munka nagy szakértelmet kíván.
Motorfűrész-szerelés versenyszámban a miskolci tűzoltóság versenyzője, Gerőcs János lett az első, a lánckímélő darabolás is neki ment a legjobban, és gallyazásban sem talált kihívóra, így ő lett az összetett egyéni verseny bajnoka is. Kombinált darabolásban az encsi tűzoltóság versenyzője, Kmetz Szabolcs aratott dicsőséget, míg a döntés versenyszámban Molnár Márk veszprémi tűzoltó végzett az élen. A csapatok közül az encsi tűzoltók végeztek a dobogó legfelső fokán.