Sokféleképpen fel
lehet valakit címkézni, bőrszín, származás, szexuális orientáció alapján, stb. De a címkék közül a generációs hovatartozás különösen erős, talán a legerősebb. Miért?
A nyugati típusú világban egyre pörög a fogyasztás, tovább élünk, tanulunk. Ráadásul itt állunk a digitális forradalom közepén internettel, okostelefonokkal, közösségi médiával körülvéve. Emiatt joggal érezhetik rengetegen, hogy képtelenek lépést tartani, követni, mi történik ma a világban. A lehetőségek egyre táguló körének köszönhetően ezerszer több döntést kell meghoznunk, sokkal több információval kell megküzdenünk, mint a korábbi generációknak, és az idősebbeknek is ezt a tempót kell felvenniük. Ehhez képest a generációs gondolkodás könnyen megfoghatónak, egyszerűnek tűnő magyarázatot ad a világ jelenségeinek értelmezésére. Ez ráadásul nagyon személyes is, hiszen mindannyiunknak vannak fiatalabb, idősebb családtagjai, kollégái, ismerősei, és hajlamosak vagyunk messzemenő következtetéseket levonni abból, hogy mit látunk a saját környezetünkben.
Lehetséges, hogy a mindenkori ifjúságot szidó mantrák mind az önigazolásról szólnak? Megnyugtat a tudat, ha bebizonyítom, hogy jobb vagyok, mint a fiatalok, akik amúgy a saját elmúlásomra emlékeztetnek?
Az önigazolás vágya és a változástól való félelem olyannyira zsigeri emberi reakció, hogy már Krisztus előtt 3000-ből találunk nyomot arra, hogy az idősebbek a fiatalok miatt sápítoztak. Például Babilon romjai között találták egy több mint 3000 éves égetett agyagtáblát ezzel a felirattal: „A fiatalság velejéig romlott. Sohasem lesznek olyanok, mint a régi idők fiatalsága. A mai fiatalok nem lesznek képesek megőrizni a kultúránkat.” Eötvös Loránd pedig azon szörnyülködött a 19. században, hogy az egyetemi hallgatók csak kis része látogatja ez előadásokat, nem tanul év közben, hanem csak a vizsgákra készül fel rohamtempóban. De annak idején az idősebbek a fiatalok táncát, a bécsi keringőt is illetlennek tartották, ami nem más, mint „lábak kéjsóvár összefonódása és testek szoros összesimulása”. Mindehhez persze egy jó nagy adag (sokszor hamis) nosztalgia is társul.