Elmentünk
, megnéztük, a látvány minket is megdöbbentett. A parkolóból úgy lehet eljutni a függőkertekhez vezető lépcsőkig, hogy először egy lebontott épület maradványain sétálunk át. Ennek csak az ottfelejtett, fehér járólapos része járható, a többin égig érő gaz éktelenkedik. A legaggasztóbb azonban nem ez, hanem az a rövidke lépcsősor, ami a függőkertekhez vezet. A lépcsők ugyanis balesetveszélyesek, töredezettek, a biztonságot szolgáló vaskorlátokat valakik lefűrészelték, így ha testi épségünket veszélyeztetve feljutunk a tetejére, egy óvatlan mozdulat, és könnyen lezuhanhatunk a mélybe. A lépcsősor mellett gyanús papírok és nejlonzacskók hevernek. Valamikor vaslánc zárhatta el ezt a területet a függőkertben sétálóktól, de a lánc ma rozsdásan lóg a lépcsősor tetején elhelyezett vasoszlopon.
Az erre járó turistákat is lelombozza a látvány.
– Nagyon szomorú, hogy fent minden rendben van, pár méterrel lejjebb pedig ennyire elhanyagolt a terület – vélekedett Vizingerné Parragh Ágnes, aki Szabadszállásról érkezett, és egy pár perce még a vízesést csodálta. – Óriási a kontraszt, és ez a lépcsősor balesetveszélyes is. Egyébként sok turisztikai látványosság közelében tapasztaljuk, hogy maguk a turisták sem vigyáznak a környezetükre. Eldobálják a műanyag palackokat és a szemetet. Lillafüred egyébként nagyon tetszik nekünk. A vízesés, a Palotaszálló és a barlang gyönyörű, de parkolót elég nehéz volt találni. Kettőt is lezártak, az automata pedig nem akarta elfogadni a pénzt – sorolja Ágnes. Kérte, írjuk meg azt is, hogy a barlangban az idegenvezetőt élvezet volt hallgatni.
Katasztrófa
Kiskunfélegyházáról érkezett Csányi Anett. Ő úgy fogalmaz az elhanyagolt terület láttán, hogy „katasztrófa”.
– A gyönyörű vízesés után egyszer csak egy másik világba érkezünk. Rendkívül balesetveszélyesek a széttöredezett lépcsők és hogy nincs mellettük korlát. Addig lesz ez így szerintem, amíg nem történik baleset. Akkor jönnek majd rá, hogy valamit kezdeni kellene ezzel a helyzettel – fogalmaz. Megjegyzi: a fenti parkolóautomatával ők is megszenvedtek, nem akarta elfogadni a pénzt.
Újabb turista érkezik a vízeséshez. László (kérte, hogy teljes nevét ne írjuk meg) miskolci, de gyakran kiruccan Lillafüredre, mert mint fogalmaz, itt tud igazán megnyugodni.
– Annak nagyon örülök, hogy a függőkertet és vízesés környékét szépen rendbe tették, de elképesztő, hogy a közvetlen környezetében áldatlan állapotok uralkodnak. Miért nem lehet például a Hámori-tavat körbesétálni? A gyalogosoknak miért az úton kell közlekedniük, mert nincs rendes járda? Rendkívül balesetveszélyes az is, hogy akik a Sziklánál parkolnak, utána a forgalmas úton szaladgálnak át. Nekem egész Lillafüred olyan, mintha egy piszkos, szakadt terítőre egy herendi étkészletet tettünk volna – talál hasonlatot László. A vízesés alatti területről pedig az a véleménye, hogy borzasztó, de ha annak nincs gazdája, akkor az önkormányzatnak kellene tennie valamit, hogy ez ne fordulhasson elő.
Az Északmagyar megkérdezte a miskolci önkormányzatot, mit tudnának tenni annak érdekében, hogy Lillafüreden és Felsőhámorban, ahol több ezer turista fordul meg egy-egy nyáron, ne rontsa a képet az elhanyagolt terület.
Írásban a következő választ kaptuk: „Az említett felsőhámori területek (lépcsősor, lebontott ház helye, valamint az üresen álló terület, amit ingyenes parkolóként használnak) mind magántulajdon”.
boon.hu