Budapest kapta a 2023-as atlétikai világbajnokság rendezési jogát. Akár önkéntesként, akár versenybíróként vállalna-e munkát, ha felkérik?
Nehéz kérdés. Mert 2023-ban, ha akkor még életben leszek, a hetvennyolcat nyomom majd, így előreláthatólag az atlétikával már semmilyen közelebbi kapcsolatom nem lesz. A versenybírói működésem sem valószínű.
A fia elment Miskolcról, önkormányzati állását helyettes államtitkárira váltotta. Nem akarta lebeszélni a váltásról?
Gyula azért ment Budapestre, mert megfelelő szakmai munkát bíztak rá. Jól érzi magát: értelmes és remek szakemberekkel áll kapcsolatban. Kedveli a tevékenységét, ennek örülök, és annak is, hogy rendszeresen tartjuk a kapcsolatot. A kisebbik fiam, Zsolt szintén ki sem látszik a munkából, és a két gyerekét igyekszik talpra állítani. Őt is nagyon becsülöm a hihetetlen emberi tartásáért.
A felesége szintén testnevelő tanár. Otthon csak a sportról beszélgetnek, vagy van más témájuk is?
Feleségemmel a sport nem téma. Amikor a porból szedegettem össze magam, rendre Csirike állított talpra, a hátteret itthon biztosította. Segítsége nélkül nem jutottam volna előre. Közös munka volt.
Tanítványaival sem „sportol”?
Nem, pedig velük itt-ott összeakadok. Valamennyien élik a maguk életét, és általában családi és iskolai dolgokat érintünk.
Mivel tölti a napjait?
Rutinfeladatokkal. Bevásárlás, heti kétszer konditerem, ettől persze „fázok”, mert unalmas, fárasztó és hatvan éve csinálom, de azért most is hasznos. Olykor számítógép, meg tévé, de a hírek nem érdekelnek. Az olvasás megy, akárcsak a hangversenyek.
Lesznek követői a családjában?
Legidősebb unokám briliánsan kosarazott. Rátgéber Lászlóék három éven keresztül jártak a nyakára, de abbahagyta, mert nem érdekelte, most autószerelő. A többiek – két fiú és egy kislány – próbálkoztak… Lovaglás, cselgáncs, labdarúgás, de napjainkban már egyikük sem sportol. Értéküket nem az határozza meg, hogy sportolnak-e vagy sem. Szeretem őket!
Bővebben az Északmagyarban