Az önkormányzatnak nincs

10 millió forintja vízforgató berendezésre – tudatja a többi között Gönc jegyzője, dr. Szacsúri Csaba. – Ráadásul át is kellene építeni a medencét, és a vízforgató fenntartása sem olcsó. Az árát pedig nem hozná be, hiszen a strand egy év alatt 2-3 hónapig tart csak nyitva. Pályázati lehetőségeink nem voltak erre a célra, így a strandot be kellett zárnunk.

A gönciek legközelebb Sárospatakon vagy Miskolcon találnak maguknak fürdőzési lehetőséget – említi meg lapunk írása.

Abaújszántón is a strandbezárással éltek, az egymedencés fürdő átépítéséhez 30 millió forint kellene.

Nincs víz a telkibányai ifjúsági tábor medencéjében sem, „pedig a tábor lakói bizonyára örülnének a fürdőzési lehetőségnek” – írta korábban az Északmagyar