A donorok akár több
céghez is járhatnak plazmát adni, és jelenleg rajtuk múlik, ezt közlik-e a nálunk történő vizsgálat során, viszont az OVSZ-szel kötött Együttműködési megállapodással összhangban minden plazmaadáskor megvizsgáljuk az összfehérje szintet, valamint minden ötödik alkalommal az IgG szintet is. Amennyiben ezek az értékek az előírtak alá csökkennek, a donorokat ideiglenesen kizárjuk a plazmaadásból, így is vigyázva az egészségükre.”
Nagynak kell lenni
Egy EüM rendelet szerint ahhoz, hogy valaki alkalmas legyen donációra, minimum 60g/l kell, hogy legyen a fehérjeszint a vérében, míg a hemoglobinnak nők esetében 125 g/l, férfiaknál 135g/l szintet kell elérni.
Pont az ilyen eset miatt kell kitöltenie mindenkinek egy hozzájáruló nyilatkozatot, amelyben vállalja a felelősséget. „Mivel nekünk az ő szavát kell alapul venni, így hiába látjuk a karján, hogy volt már donációja, hogy más plazmaközpontba is jár, ha kijelenti, hogy nem, és értékei megfelelnek a szabályban előírtanak, akkor engedélyezni kell a donációt” – mesél saját tapasztalatairól Baka Csilla, a Vascular Plazma egyik donorasszisztense. Szerinte az sem ritka, hogy valaki már annyira szétszurkált karral érkezik, hogy hiába vannak rendben az értékei, lehetetlen megszúrni.
Mivel hivatalosan a plazmaközpontok nem adhatnak nagyobb kompenzációt a rendeletben előírtnál, igyekeznek minél színesebb eszköztárat bevetni a donorok megnyerése érdekében. A legtöbben, a rendszert valamelyest kijátszva plusz juttatásokat ajánlanak fel a donoroknak, például marketing célú kérdőív kitöltése esetén.
A Vascular Plazma plusz 9500 forintos utalványt ad minden 10. alkalom után, illetve az évente kötelező véradást 5000 forintos utalvánnyal honorálja. A Plazmacentrumnál pontgyűjtőkártya van, amit be lehet váltani ajándékokra vagy készpénzre. Az egyéb juttatások mellett nagyon odafigyelnek a központok felszereltségére, a legtöbb helyen a kávé, üdítő, gyümölcs ingyen fogyasztható, korlátlan a wifi, filmeket biztosítanak a kellemes időtöltés érdekében. Továbbá folyamatosan nyílnak Budapest frekventált és könnyen megközelíthető helyein, valamint a vidéki nagyvárosokban is központok.
„Annak érdekében, hogy az ellátottság ne csökkenjen, sok munkánk van abban, hogy továbbra is fenntartsuk a donorok motiváltságát. Nyitottuk egy új centrumot az Árkád üzletközpontban, így az azon a környéken dolgozók és tanulók is könnyebben betérhetnek hozzánk” – fogalmaz Dr. Török.
Mennyi az annyi?
A szakértők és az orvosok a mai napig nem jutottak konszenzusra a plazmadonációk maximális éves számát illetően, így a világban sincs egységes szabályozás: Ausztriában 50, Németországban 60, míg az Egyesült Államokban akár 100-szor is lehet vérplazmát adni. Magyarországon maximum 45 alkalommal lehet plazmát adni, az Európa Tanács ajánlásában az éves donáció maximum 33 alkalom lehet.
Az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) álláspontja szerint a plazmaferezis célja nem annak a tesztelése, hogy mit bír el a donor, hanem a lehető legjobb minőségű, legbiztonságosabb készítmény kinyerése a donor egészségének lehető legkisebb kockáztatásával, ezért nem tervezik emelni a magyarországi 45-ös határt.
Hogyan tovább?
A kompenzációként kifizethető összeg felső határa adott, csakúgy, mint az éves donációs szám értéke. Az országban hiány van, mondja Török Ildikó, plazaközpontok lehetőségei pedig korlátozottak. Rendelet ugyan van, de kijátszható, a donorok pedig élnek a kínálkozó lehetőséggel. A Plazmaszolgálat egyik munkatársa azonban azt nyilatkozta, megoldódni látszik az (egyik) probléma: tervben van egy olyan rendszer kialakítása, amely képes összefésülni a donorok adatait független a plazmaadás helyétől. Ezt az OVSZ kommunikációs osztályvezetője is megerősítette:
Az Országos Vérellátó Szolgálat kifejlesztette a Nemzeti Donorkizárási és Keresztdonációs regisztert, ami pontosan követi majd a donorok aktivitását, függetlenül attól, melyik centrumban adtak plazmát. Ez nemsokára bevezetésre kerül.
A törekvés példás, azonban további kérdéseket vet fel, amelyekre valószínűleg csak a bevezetés után fogunk választ kapni:
nem fog-e így tovább csökkenti a vérplazma-készlet? (hiszen aki eddig a megengedettnél többször adott már nem fog tudni)
milyen fogadtatása lesz a donorok körében?
vajon az összes, magánkézben lévő plazaközpont hozzá fog-e járulni az ilyen kényes adatok kiszolgáltatásához?
A cikk az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékével együttműködésben készült.
https://index.hu/belfold/2019/07/16/verplazma_gyujtes_adas_adomanyozas_ver_veradas/