Molnár Sándor Tamás (Satya)

a Miskolci Nemzeti Színház színészeként a közönség egyik kedvence, két évad végén (2013-ban és 2014-ben) volt az év színésze az Észak-Magyarország olvasóinak szavazatai alapján. Szeptembertől azonban nem láthatjuk a teátrum színpadán. Bár 26 éven át dolgozott a színháznál – mint ahogy ő fogalmazott, szinte ott nőtt fel –, most mégis a váltás mellett döntött.

Miért válik meg a színháztól?

Lezártam egy párkapcsolatot, aztán öt nap alatt döntöttem ebben is. Öt nap alatt 100 kilométert futottam le a Bükkben, azt hittem, ezalatt kifutom magamból – mint ahogy ez a gyógymód máskor is használt már – a színházzal kapcsolatos problémáimat. Aztán a hatodik napon úgy döntöttem, muszáj lépnem. Utána úgy éreztem magam, mint akiről 20 kiló súly esett le. Ebből gondolom, hogy jól döntöttem.