A Mi Hazánk Mozgalom miskolci
polgármester jelöltje hozzátette: a város ügyeit a pártpolitika fölé kívánja helyezni, ezt szintén bizonyította már. – A közbiztonság javításában támogattam a mostani városvezetést, de megszavaztam azt is, ha egy baloldali képviselő választókörzete fejlesztésére kért támogatást a központi költségvetésből. Mindenkivel szembe mentem viszont a nemzetközi roma kulturális központ tervével kapcsolatban.
A mostani városvezetés kritikája mellett emlékeztetett arra is Pakusza, hogy 2010 előtt is az országos átlagnál alacsonyabbak voltak a bérek; az Avasra beköltöztek a „fészekrakók”, 2007-ben bezárták a Diósgyőri Kórházat. Az elvándorlás pedig legalább 30 éve problémát jelent Miskolcon.
– A választás leegyszerűsödött: Kriza Ákos 9 év referenciával rendelkezik, és ott van Veres Pál a mögötte összeálló, jórészt bal-liberális oldallal, jórészt azokkal a politikusokkal, akik 2002-2010. között vezették a várost. Mi vagyunk a harmadik pólus. A választók dolga lesz majd, ki hogyan ítéli meg a korábbi korszakokat, én nem szeretném ezeket minősíteni. Tisztességes és becsületes politizálást tudok ígérni – fogalmazott Pakusza, aki a 16-os egyéni választókörzetben önkormányzati képviselőjelöltként is elindul ősszel. Hozzátette: a többi jelöltről még nem született döntés a Mi Hazánknál.
Fülöp Erik, a Mi Hazánk országgyűlési képviselői csoportjának vezetőhelyettese Pakuszát méltatva kifejtette: ismert és elismert politikusa a pártjuknak. – Megítélésünk szerint ő a legalkalmasabb jelölt, hiszen nagyon sokat tett Miskolcért önkormányzati képviselőként. 2014-ben egyéni mandátummal ismerték el rátermettségét és szakmai tudását a választók. Az országgyűlési választáson pedig néhány szavazat választotta csak el a mandátumtól. A vezetőségben egyöntetűen úgy gondoljuk, hogy Pakusza Zoltán már bizonyított – fogalmazott.
Kifejtette továbbá, hogy Miskolc kiemelten fontos a párt számára, a régióban mindig is erős volt a radikális jobboldal, Pakusza személyében pedig van egy erős politikusuk, aki nem mellesleg megyei elnök. – Adta magát, hogy polgármesterjelöltként is elindítsuk – tette hozzá Fülöp Erik.
Kérdésünkre hangsúlyozta azt is, hogy a Mi Hazánk Mozgalom elhatárolódik „a most egyesült bal-liberális oldaltól, aminek most már sajnos a Jobbik is tagja”. – Velük semmilyen politikai szövetséget, vagy koalíciós partnerséget nem szeretnénk kialakítani a jövőben sem – hangoztatta.
A magát függetlennek valló, civil polgármester jelölt Veres Pál kapcsán is markáns véleményt fogalmazott meg a vezetőhelyettes. – Fel kell vállalni, hogy milyen ideológia mentén gondolkodunk; a választók is jól értik, ha egy civil szervezet mögé bújtatott, de valójában pártpolitikus indul el a választáson, akkor ő valójában mit is képvisel. A Fidesz hegemóniáját országosan is szivárványkoalícióval próbálják megtörni, mindenféle álszervezetek mögé bújnak az ellenzékiek. Úgy gondolom, hogy hosszabb távon a választók is el fogják ítélni ezt a fajta mentalitást – hangoztatta a Mi Hazánk politikusa.
minap.hu